A forduló egyik legjobb összecsapását Skóciában játszották, ahol a Celtic Glasgow az FC Barcelonát fogadta. Henrik Larsson ezúttal már a katalán gárdában lépett pályára, a 2-1-es vendégelőny után ő szerezte csapata harmadik találatát. A svéd csillag nem feledte el a zöld-fehéreknél töltött hét évet, találata után gólöröm helyett rezzenéstelen arccal futott vissza a helyére. A Barca 3-1-re nyert. „Egyáltalán nem lepődtem meg Henrik viselkedésén – mondta a Barca mestere, Frank Rijkaard. – Még most rendkívül erős szálak kötik is a Celtichez. Egy nagyon jó csapatot sikerült legyőznünk, gratulálok a játékosaimnak.”
A skótok mestere, Martin O’Neill szerint a Barca remek csapat, szerinte a BL egyik nagy esélyese.
Az F csoport másik mérkőzésén, az AC Milan Clarence Seedorf góljával 1-0-ra nyert a Sahtyor Donyeck otthonában. „Rendkívül nehéz mérkőzést játszottunk, hiszen az ukránok nagyon agresszívak voltak. Ezen az estén csak a három pont megszerzése volt a cél, és ez sikerült is” – mondta Carlo Ancelotti, az olaszok szakvezetője.
Az E csoport rangadóján az Arsenal 1-0-ra verte a PSV Eindhovent. Az angolok szerencsés gólt szereztek, a menteni igyekvő Alex a saját kapujába segítette a labdát. „Fontos győzelmet arattunk – értékelt Arséne Wenger, az angolok menedzsere. – Meglepett a PSV, rendkívül szervezetten védekezett, intelligens futballt játszott.”
A kvartett másik meccsén Rosenborg Gonzalez duplájával
2-1-re verte a Panathinaikoszt.
A G csoportban Adriano is két gólt szerzett, az Internazionale a brazil találataival győzött 2-0-ra a Bremen ellen. A németek már a hatodik percben megfogyatkoztak, Ismael utolsó emberként szabálytalankodott Adrianóval szemben. „Sajnos a kiállítás után nem volt esélyünk, ráadásul Adrianót lehetetlen kilencven percen keresztül megfogni” – mondta Thomas Schaaf, a németek szakvezetője.
„Nagyon jól kezdtünk, és számos gólhelyzetet kialakítottunk. Megígérem, legközelebb jobban kihasználjuk a lehetőségeinket” – nyilatkozta Roberto Mancini, a milánóiak mestere.
Ugyanebben a csoportban a Valencia szintén 2-0-ra nyert, a spanyoloknál Vicente és Baraja volt eredményes.
A H csoportban a Chelsea irányítójaként először ült a kispadon nemzetközi mérkőzésen José Mourinho. A portugál tréner – aki az előző évadban az FC Portóval megnyerte a sorozatot – ismét bizonyította, hogy a londoniakkal komolyan számolni kell. Csapata a Paris St. Germain otthonában a játéknap legnagyobb különbségű – háromgólos – győzelmét aratta. „Mindenkivel elégedett vagyok – mondta Mourinho. – Az első perctől kezdve mi irányítottunk, s remekül kihasználtuk a helyzeteinket.”
Eközben Mourinho tavalyi sikercsapata, a Porto botlott: 0-0-ra végzett a CSZKA Moszkvával. A címvédő edzője, Victor Fernandez nem volt elégedett az eredménynyel, ám hozzátette, boldogan tapasztalja, hogy együttese sokat fejlődött.
A Real Madrid elbukott a nyitányon
L A B D A R Ú G Á S Nem kellett sokáig várni a Bajnokok Ligájában az igazi szenzációra. Az első forduló keddi játéknapján még nyertek az esélyesek, szerdán azonban a Real Madrid a német Leverkusenben 3-0-ra kapott ki, míg az AS Roma otthonában 1-0-s kijevi vezetésnél a félidőben félbeszakadt a találkozó. A Manchester Lyonban kétgólos hátrányt ledolgozva mentett pontot (2-2).
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!