A Magyar Asztalitenisz-szövetség korábbi határozatának értelmében az elnökségen belül működő szakmai bizottság ülést tartott, amelynek témája az új idény felnőttválogatott keretedzőinek kijelölése és a felkészülés elveinek egyeztetése volt. A megbeszélést követően Harczi Zsoltot nevezték ki a férfiválogatott kapitányának, míg a hölgyek szakvezetőjének, Tarján Andrásnak meghosszabbították a szerződését. A két szakember kinevezése egyelőre a jövő évi világbajnokságig, azaz 2005 májusáig szól, miután az őket megbízó vezetőség mandátuma az év végén lejár, és a további döntések a márciusban felálló új MOATSZ-elnökség kompetenciájába tartoznak.
Az ötszörös egyéni bajnok, 37 esztendős, edzői végzettséggel rendelkező Harczi Zsolt még ma is aktív játékos, Ausztriában szerepel. Az eddigi szakember, Volper László szövetségi edzőként segíti a férfikeret munkáját, valamint a tehetségkutatásban vesz részt területi edzőként. Az új idényben a válogatottak először Európa-bajnoki selejtező- mérkőzésen mutatkoznak be; a férfiak október 5-én Lengyelország, a nők október 12-én Litvánia ellen játszanak Budapesten.
Aktív játékos a kispadon
A S Z T A L I T E N I S Z
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!