Túl van az első egyeztetésen az a tervezet, amely szerint az egyes sportágak állami támogatása megvonható, illetve csökkenthető lenne, ha doppingoláson érik a versenyzőket. Mesterházy Attila, a sportminisztérium politikai államtitkára szerint már csak három-négy szakmai és néhány jogtechnikai kérdés vár tisztázásra.
Mesterházy szerint szakmailag egyszerű a téma, jogilag már kevésbé, tisztázandó például, mi vonható el egyáltalán: a műhelytámogatás, a működési támogatás, a sporteszközellátás – vagy mindegyik. A munkát nehezíti, hogy olyan szabályozás kell, amely kiállja a pereskedést is, érdekesség, hogy a doppingellenes ügynökség (WADA) kódexe nem biztos, hogy ilyen.
Idetartozó hír, hogy az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának meghallgatásán Aján Tamás MOB-főtitkár a doppingvétségekről elmondta, hogy a magyar csapat vezetése és a MOB mindent megtett a magyar érdekeltekért. Ugyanott Schmitt Pál MOB-elnök bejelentette, hogy a magyar sport versenyképessége nehezen tartható fenn, ha a sportra a nemzeti jövedelem fél százalékát fordítja csupán az állam, miközben máshol 1,5 százalékot.
Készül a tervezet, jöhet a megvonás
D O P P I N G
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!