Miközben kézi- és vízilabda-válogatottunk több-kevesebb sikerrel az olimpián érmekért harcolt, addig legjobb kosárlabdázóink felkészülési mérkőzéseket játszottak és kemény tréningeken edzettek. Ennek oka, hogy jövő hét szerdától kezdődik a nagy, két és fél hetes őrület – nyugodtan nevezhetjük annak, hiszen a csapatok rövid idő alatt lejátsszák az összes Európa-bajnoki selejtezőjüket (a nők Pécsett a franciák, a férfiak Pakson a belgák ellen kezdenek). A férfiaknál a csoportok első két helyezettje jut ki a szerbia-montenegrói kontinensviadalra, míg a nőknél a kvartettek győztesei, illetve a két legjobb második utazhat Törökországba.
„Ennél rosszabb csoportbeosztást akarva sem tudtunk volna összehozni magunknak” – magyarázta a tegnapi tájékoztatón az edzés miatt távol maradó női kapitányt, Rátgéber Lászlót helyettesítő Bodrogváry Iván főtitkár, aki szerint a francia, olasz, litván trió megelőzése a sok sérülés, lemondás miatt a csoda kategóriájába tartozna.
Az urak csapatában is lesz két nagy hiányzó: a Spanyolországban játszó Dávid Kornél, és a biztosítási okok miatt távol maradó Gulyás Róbert. „Csalódott vagyok, hogy nem jöttek haza, hiszen a többi légiós egytől egyig meg tudta oldani a válogatotti szereplését. De bízom a többiekben, akik becsülettel végigdolgozták a felkészülést – magyarázta Zsoldos András szövetségi kapitány, hozzátéve: nem együttese a négyes (német, belga, ukrán, magyar) legnagyobb esélyese, de nem is látja reménytelennek a helyzetet.
Két és fél hét őrület
K O S Á R L A B D A
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!