Rossz időpontban, egy hónappal az olimpia után ma kezdődik az öttusa Európa-bajnokság a bulgáriai Albenában, amelyen azok a versenyzők pótvizsgázhatnak, akik nem indulhattak az olimpián, vagy gyengébben szerepeltek Athénban. A kétszeres világbajnok Balogh Gábor ugyan nem remekelt a nyári játékokon, ennek ellenére kihagyja a kontinensbajnokságot, a hivatalos indoklás szerint a felkészülés fáradalmait piheni ki. Kállai Ákos igazoltan hiányzik majd az egyéni versenyből, mert a katonai világbajnokságon szerepel Székesfehérváron, s csak a váltóban indul Albenában. Így bizonyítási lehetőséget kapnak a fiatalok, Fülep Sándor, Horváth Viktor, Marosi Ádám és az egyéni induló Horváth András.
A magyar női válogatott összeállítása az elutazás előtt megváltozott, az olimpiai bajnok Vörös Zsuzsa – érthetően – kihagyja az egyéni versenyt, csak a váltóban szerepel.
Az Európa-bajnokság helyszínén ma rendezik az Európai Öttusa Szövetség tisztújító kongreszszusát, amelyen az előzetes jelölés alapján Császári Attila jelenlegi elnöknek egyetlen ellenfele lesz, az orosz Dmitrij Szvatkovszkij, aki a sydneyi olimpián Balogh Gábort megelőzve nyert.
– Egyáltalán nem becsülöm le az ellenfelemet, mert azzal is szerezhetett szavazatokat, hogy az idei moszkvai világbajnokságon remek munkát végzett a szervezőbizottság vezetőjeként – mondta Császári, aki a magyar szövetség elnöke is. – Igaz, a sportdiplomáciában viszont nincs jártassága.
Őszi pótvizsga neves hiányzókkal
Ö t t u s a
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!