Muszbek Mihály nemrég még a labdarúgóliga ügyvezetőjeként dolgozott, kapta s nyelte a kritikákat, amelyekről tudja: sok jogos volt köztük. Manapság az újpesti labdarúgásban vállal szerepet, résztulajdonosa a lila-fehér futballklubnak. Sok mindent látott, tapasztalt az utóbbi években, azt azonban még ma sem látja teljesen tisztán, vajon maga a sport vagy az ember építi fel a sportolót. Leginkább arra hajlik – mindkettő.
Muszbek Mihály akár fogadást is kötne: ha lenne öt éven keresztül kétmilliárd forintja, garantált, hogy a Bajnokok Ligájába juttatná el a csapatot.
„Akár az Újpestet, akár valamelyik másikat, akármelyiket. Ekkora tőkebefektetés után simán venné az együttes a legkényelmetlenebb meccseket, a selejtezőket. A lényeg ezeken van, ugyanis csak viszik a pénzt, nem hozzák. Túl kell jutni rajtuk, ezt el is várják. Ha sikerül, akkor a csoportokban már szinte magától jön a pénz. A Ferencváros közel állt a továbbjutáshoz, sajnos elbukott, szerintem nem a tudása miatt.”
Az újpestiek Stuttgart elleni vesztes kupamérkőzését sajátságos szemszögből közelíti meg: „Ha félretesszük magát a mérkőzést, s a két csapat pénzügyi lehetőségeit nézzük, a kétgólos vereség ránk nézve hízelgő. Elmondom, miért. A német klub költségvetése évi húszmilliárd forintnak megfelelő, a miénk, az Újpesté négyszázmillió. Ők a kilencvennyolc százalék, mi a kettő… A németek mezén virító Debitel-reklám, ha hihetetlen is, de két és fél milliárdot ér évente, úgy, hogy versenytárgyalás után lett az övék a hirdetés. Nálunk az OTP, a Mol és a Walton összesen fizet százmilliót. Ha a számokat nézzük, esélytelenek voltunk, vagyunk, s egy ideig leszünk is.”
Mond még néhány meghökkentőt Muszbek, de el lehet tépelődni rajta. Ha egy újpesti futballista mondjuk húsz centivel marad le egy labdáról az akció elején, akkor a következő játékos – feltételezve, hogy egyforma képzettségűek – már negyvennel, s mire eljutunk a védősorig, a kényszerűségből a csapatba tett, egyébként tehetséges Nagy Gáborig, már akár egy méterrel is. „Így is megközelíthető az a szabálytalan szerelés, amiből kis túlzással nemzetközi ügy lett, pedig a játékos csak a dolgát tette, igaz, törvényszerű volt, hogy későn ér az ellenfélhez.”
Muszbek Mihály szavaiból kiderül, nem jár a fellegekben, igencsak reális ember. Ezt hallva felvetődik, vajon miért a futballba tette a pénzét a nyáron, amikor több sikertelen tulajdonoskeresés után maga vállalt szerepet. Milliárdjai, ami a biztos BL-boldogságot jelentené, feltehetőleg nincsenek, enélkül pedig, ahogy megfogalmazta, „nincs esély, csak a szerencsében lehet bízni, az pedig esetleges”. Azt mondja, az út elején járnak Újpesten, még csak két hónapja van ott, ami azt jelenti, hogy a csapatát, a további befektetőket még javában keresi.
„Tudom, ma úgy fest, tehenet vettem, hogy tejet ihassak, de nem bántam meg, arról nem beszélve, hogy zacskós kiszerelésben nem volt… Én akartam ezt a tehenet, én akartam a futballban dolgozni, mert tudom, mi a célom. Afelé hajlok, hogy maga a sport hozza létre – csúnyán fogalmazva – a sportolót, ám kell hozzá az ember. Olyasvalaki, aki a maga gondolatiságával és pénzével felépíti őt. Ma már nem létezhetnek egymás nélkül.”
NATASA? ILYEN EMBER KELL! Muszbek Mihály egyik vállalkozása, pontos és hosszú nevén a Sportunió Sportbefektető és Fejlesztő Társaság sportolók menedzselésével is foglalkozik. Így jutottak el még az olimpia előtt Janics Natasához, az athéni olimpia kétszeres kajakos bajnokához. „Azt nem mondom, hogy zsákbamacskát vettünk, mert tudni való volt, hogy Natasa élen lesz Athénban. Ott lett, ez öröm, nekem azonban az emberi kvalitásai legalább annyit jelentenek, mint a két elsősége. Az én szememben ma ő valósítja meg a tökéletes sportembert.”
