Nem sok hiányzott a jégkorong Világkupa európai csoportjának első negyeddöntőjében az óriási szenzációhoz, hiszen a németek, akik a csoportmérkőzések során gyenge teljesítményt nyújtottak, meglepték a finneket. A fantasztikusan védő kapusuk, Olaf Kölzig vezérletével két harmadon keresztül jól tartották magukat, mindössze egygólos hátrányba kerültek, sőt az utolsó húsz percben Sturm révén egyenlíteni is tudtak. Már sokan a hoszszabbításra készültek, amikor Eloranta az 57. percben eldöntötte a mérkőzést. A 2-1-es győzelmükkel a finnek az elődöntőbe jutottak.
Az európai csoport másik negyeddöntőjét, a Svédország– Csehország összecsapást tegnap lapzárta után rendezték, míg az észak-amerikai csoportban a két negyeddöntőt – Kanada–Szlovákia és Oroszország–Egyesült Államok – csütörtökre virradóan vívják. Mi tagadás, a címvédő amerikai válogatott nincs könnyű helyzetben, hiszen a remek csapatot alakító orosz válogatott a csoportmérkőzések során diadalmaskodott ellenük. Az ebben a mezőnyben viszont könnyűnek tűnő szlovákok ellen biztosra mehetnek a kanadaiak.
Verejtékezett a finn válogatott
J é g k o r o n g
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!