Lékó Péter világossal döntetlent játszott a címvédő orosz Vlagyimir Kramnyikkal a klasszikus sakkvilágbajnoki címért zajló, 14 játszmás párharc kilencedik mérkőzésén a svájci Brissagóban. A magyar nagymester a csata során harmadszor is d4-gyel kezdett, riválisa pedig ezúttal a vezérindiai védelmet választotta. Lékó egyre többet gondolkodott, számára az állás sötéttel ugyanis jóval ismertebb. Nehezen talált tervet, és csupán 36 percnyi ideje maradt, amikor a 16. lépés után elfogadta ellenfele „békekötési” ajánlatát.
A játszmát követő sajtótájékoztató csak pár pillanatig tartott, majd a felek gyorsan visszautaztak Asconába, és máris megkezdték a felkészülést a következő mérkőzésre. A párharc tizedik partijában a magyar klasszis a sötét bábukat vezetette. Kramnyik a páros mérkőzés során immár ötödször kezdett e4-gyel, és a felek ismét a spanyol megnyitásban csatáztak, ebből a világbajnok előnyösebb helyzetben került ki. A magyar nagymester – riválisa némi segítségével – sikerrel védekezett, s a mérkőzés a 35. lépésben döntetlen lett. Lékó nehéz küzdelemben fontos fél pontot szerzett, s így 5,5-4,5-re vezet. Holnap a párharc tizenegyedik partijában Lékó a világos bábukat vezeti majd.
Pihentető remik a világbajnoki döntőn
S a k k
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!