Meglepetésre a magyar jégkorong-válogatott csak az utolsó percben ütött Ladányi Balázs góljával tudta legyőzni Kína együttesét a norvégiai Stavangerben zajló olimpiai selejtezőben. A szoros csata azért volt váratlan, mert az ázsiai csapat az első mérkőzésén 16-2-re kikapott Norvégiától.
Ezúttal nem Szuper Levente, hanem Budai Krisztián védte a magyar kaput, azonban a 10. percben ő is tehetetlennek bizonyult az emberelőnyben lévő kínaiak akciójánál. Később Horváth egyenlített, és úgy tűnt: végre beindul a magyar henger, de az ázsiaiak a folytatásban sem adták meg magukat. Kiegyenlítettek, sőt a vezetést is átvették. A záró harmad előtt 3-3 volt az állás, s az ezután következő hosszú gólszünetet végül Ladányi törte meg: 12 mp-cel a játékidő lejárta előtt beütötte az újabb sikert jelentő találatot. A magyar válogatott csütörtökön Szerbia-Montenegrót verte fölényesen és az eddigi eredmények alapján a továbbjutást jelentő első helyért a norvég válogatottal csatázhat majd vasárnap 17 órakor.
Olimpiai selejtező, 2. forduló: Magyarország–Kína 4-3 (2-1, 1-2, 1-0). Gólszerzők: Horváth (15., 33.), Kovács (17.), Ladányi (60.), illetve Liu K. (10.), An (29.), Li (30.)
A végén bedőlt a kínai fal
J é g k o r o n g
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!