Lausanne-ban a keddi túlórázása után szerdán jóval a hivatalos munkaidő előtt, már délelőtt befejezte munkáját a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Annus Adrián ügyét tárgyaló testülete. A Hotel de la Paix-ben tegnap mindössze három órán tartott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által az athéni aranyérmétől doppingvétség – egészen pontosan az utólagos mintavétel megtagadása – miatt megfosztott kalapácsvető, valamint a tanúk meghallgatása. A NOB jogászai a tárgyaláson az Eva Maria Barki ügyvédnő által védett Annust a doppingszabályok megsértésével vádolták, a vizeletminta manipulálásával nem, amire egyébként az olimpián nem is volt bizonyíték. A CAS közlése szerint Annus Adrián ügyében hat héten belül döntés születik. Ez kötelező érvényű lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottságra, a sportolókra s az érintett szövetségekre nézve egyaránt.
Annus Adrián mellett kedden Schmitt Pál MOB-elnökön kívül Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatója, az athéni magyar csapat vezetője is tanúskodott.
– Elutazása előtt optimistának tűnt Annus ügyét illetően. A tárgyalás után is úgy látja, hogy van esélye nyerni? – kérdeztük tegnap a MOB-igazgatót.
– Olyan nem történt, ami miatt meg kellene változtatnom a véleményemet. Két órán át faggattak, szabályos kérdésözön zúdult rám, de a meghallgatás korrekt volt. Athénban szinte kutyafuttában hozták meg az elmarasztaló ítéletet, most viszont minden jel arra utalt, hogy a háromfős bírói testület igyekszik nagyon körültekintően megismerni a körülményeket. De mi is alaposan felkészültünk. Jómagam legalább húsz kiló iratanyagot vittem magammal. Kaptam ugyan olyan kérdést, amikor ezeket nem használhattam segédeszközként, s akkor igencsak meglepődtem, de később megtudtam, hogy ez is teljesen szabályszerű ügymenet volt.
– A NOB jogászai is kérdezték?
– Hogyne, főleg a NOB három jogásza faggatott.
– Lausanne-ban köztudott, hogy milyen per van folyamatban?
– Csupán a magyar sajtó érdeklődését tapasztaltam, mintha ez csak a mi ügyünk lenne. Persze, ez nekünk nagyon fontos ügy.
Lausanne-ban ma megkezdődik a másik fontos ügyünk, az Annushoz hasonlóan aranyérmétől megfosztott Fazekas Róbert meghallgatása. Az ugyancsak Eva Maria Barki által képviselt diszkoszvetőt elégtelen mintaadás miatt zárták ki az olimpiáról.
Annus-ügy: döntés hat héten belül
A t l é t i k a
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!