Újabb három futamot sikerült tegnap megrendezni a balatonföldvári vitorlázó repülőhollandi-világbajnokságon, méghozzá eszményi vitorlásidőben. Mégis nehéz helyzetbe került az aranyesélyes Majthényi–Domokos páros, miközben legnagyobb ellenfeleik igazán jó napot fogtak ki. A rivális dán Bojsen-Moeller testvérpár tegnap harmadik, hatodik és első helyet szerzett, és ezzel vezet az összetettben. Feljöttek az ausztrálok: a Rydge–Scarr kettős egy futamgyőzelemmel, egy harmadik és egy hatodik hellyel a második helyen várja a folytatást. Majthényi Szabolcs és Domokos András egy 9., egy 13. és egy 2. hellyel összetettben egyelőre harmadik.
– Nem jöttek be az elképzeléseink a negyedik és az ötödik futamban. A pálya közepén volt egy szélválasztó, emiatt pedig azok kerültek előre, akik kockáztatva teljesen kihúztak valamelyik oldalra. A hatodikban a rajtunkat elrontotta egy amerikai hajó, emiatt a huszadik helyről jöttünk föl a másodikra. A végén gyakorlatilag páros versenyt vívtunk a dánokkal, hihetetlen meccs volt, felvonultattuk a teljes taktikai fegyvertárat, a végén kevesebb mint 10 méterrel futottunk be mögöttük – foglalta össze a történteket Majthényi Szabolcs.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
