Gyurcsány olimpiáért szervezkedik

Munkatársunktól
2005. 09. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk értesülése szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére egy deklaráltan pártoktól független, a politikát mégis kikerülhetetlenül átszövő civil szerveződés alakul, hivatalosan azzal a céllal, hogy Budapest megszerezze a 2020-as vagy a 2024-es nyári olimpiai játékok rendezését. (A 2016-osra szinte elméleti esély sem kínálkozik, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság idei döntése értelmében 2012-ben London lesz a házigazda, s a kontinensek közötti íratlan, de valójában meglévő rotációs elv alapján kizárt, hogy négy évvel később Európa újabb rendezéshez jusson.) A tervek szerint Szalay Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnökének – aki „amatőrként” az ötkarikás mozgalom elkötelezett hívének számít – közbenjárásával létrejönne egy üzleti klub, amelybe a vezető hazai cégek képviselői kerülhetnének be, s mintegy százmillió forintos nagyságrendű összeget felölelő kampány indulna az olimpiai pályázat mellett.
*
A kampány kommunikációs lebonyolítója az a Political Capital lenne, amely korábban az MSZP és az SZDSZ, újabban az MDF kommunikációs tanácsadója is.
Információink szerint Gyurcsány Ferenc a kormány részéről a testületbe kabinetfőnökét, Szilvásy Györgyöt, a Belügyminisztérium volt közigazgatási államtitkárát delegálná, azaz régi üzlettársát, aki 1998 és 2000 között az Altus Rt. igazgatója, 2000–2002 között pedig a Perfekt Rt. vezérigazgatója volt.
Bár a megalakuló civil szerveződés hangsúlyozottan pártoktól független, nem észrevehetetlen, hogy az olimpiai pályázat melletti kampány az időpontját tekintve egybeesik a 2006-os parlamenti választásokat megelőzőével. Így kétségkívül ez utóbbinak is részese lehetne, amint azt a Magyar Szocialista Párt vezetésében többen felismerték. Nem elhanyagolható tényező a terv üzleti vonatkozása sem, jelesül egyes ingatlanok megszerzése, például az információink szerint Csepelre álmodott olimpiai falué, amely egy sikerrel záruló kandidálás esetén egyelőre megbecsülhetetlen nyereséget eredményezne az ingatlanok tulajdonosainak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.