Ledöntve a kínai fal

A Papp László-sportarénában zajló birkózó-világbajnokságon tegnap este Aubéli Ottó egy látványos csípődobással belevágta a szőnyegbe a rárontó Gulyás István szövetségi kapitányt, de a vb hivatalos jegyzőkönyvébe az került be, hogy a szabadfogású 120 kg-os súlycsoport bronzmeccsén 2-0-ra verte a kínai Liang Lejt.

Kedd este még egy szomorú vb-ezüstérmes nyilatkozott az elvesztett döntője után a magyar újságíróknak, tegnap viszont már egy jóval vidámabb mellé ülhettünk le a Papp László-sportaréna nézőterére. S ez is, az is Ritter Árpád volt.
– Megbarátkozott már az ezüstérmével? A döntő után úgy fogalmazott, hogy ehhez azért kell némi idő.
– Huszonnégy óra alatt megszépült az ezüst, sőt, most már azt mondom, hogy gyönyörű. Az elmúlt napon rengetegen gratuláltak azzal, milyen nagy siker ez az ezüst is, amivel persze én is tisztában voltam, de nem jó érzés elveszteni egy döntőt. De még egyszer mondom, nagyon örülök a második helynek is.
– Már azt sem tartja, hogy a két Eb-aranya egyenként nézve is többet ér, mint a mostani vb-ezüstje?
– Ezt még tartom, mert mégiscsak aranypárti vagyok! Na jó, maradjunk annyiban, hogy közel ugyanannyit ér számomra.
– Ha publikus, a nap végén mikor került ágyba?
– A szállodánk különtermében a csapat együtt megvacsorázott, és itt elvoltunk, iszogattunk, koccintgattuk nagyjából fél tizenkettőig, mi húztuk le a rolót, aztán a tévében a Telesportban megnéztük a napi
összefoglalót. Majd pedig elmentünk egy bárba, de ide már Gulyás Pistát nem vittük magunkkal. Itt is ünnepeltünk kicsit, jól éreztük magunkat, de hajnalban, 3-4 óra körül már a szállásunkon voltunk. Reggel kilenckor pedig már felkeltem.
– Kielemezte már a Szajtyijev elleni döntőt?
– Csak akkor, amikor a tévében megnéztem a meccsünket. Láttam, hogy hol követtem el hibákat. Ám a legnagyobb gond az volt, hogy a döntőben végig Szajtyijev akarata érvényesült. Sajnos végig ő irányított, én csak mentem utána. És Szajtyijevet csupán az verhetné meg, aki átvenné az irányítást.
– Holnap a figyelme biztosan másfelé irányul majd, az olasz csapat felé…
– Igen, hiszen a barátnőm, Diletta még csak ezután birkózik 59 kg-ban. Már egy éve együtt élünk itt, Magyarországon, és neki is komoly része van abban, hogy most vb-ezüstérmes lettem. Az idei várnai Eb-n a harmadik helyen végzett, én még ott kiestem, ő vigasztalt, és mondta, mennyire szeretné, hogy ha egy világversenyen mindketten érmesek lennénk. S kell-e mondanom, milyen boldog lennék, ha sikerülne neki is.
Aubéli Ottó már a sorsolásnál is remekelt. A huszonhét induló közül kihúzta a négyes rajtszámot, így az első fordulóban az öt erőnyerő között volt, akiknek nem kellett birkózniuk, s még jó ágra is került. Ahogy illett – elvégre a váci nehézsúlyú az idei Eb bronzérmese –, legyőzött egy szerényebb képességű kanadait, majd egy lengyelt, és máris a négy között volt. Itt persze már kifogta a korábbi világbajnok kubai Rodriguezt, s lássuk be, ezen a mérkőzésen nem volt esélye. Viszont felállhatott a bronzmeccsre, és ez bizony komoly erőpróbának ígérkezett egy két méternél magasabb kínai ellen. Lej Liang első felnőtt világversenyén még délelőtt elintézte a kőkemény grúz Modebadzét, ami nem volt éppen megnyugtató, ám Aubéli nem idegeskedett, s ledőlt előtte a kínai fal; ha szűken is, de az első két menetet megnyerte (1-0, 1-1 – utolsó ponttal), azaz 2-0-ra győzött. „Hihetetlenül örülök ennek a bronznak, aminek értékét növeli, hogy Budapesten szereztem” – értékelt második érmesünk.
Kedvünkön nem ronthatott, hogy a nőknél Vadász-Ember Andrea a 48 kg-ban, Szabó Emese pedig az 51 kg-ban egy-egy vereséggel helyezetlenül zárt.
Világbajnokok, szabadfogás, 120 kg: Polatci (török), nők, 48 kg: Ren Hszüe-Cseng (kínai), 51 kg: Szakamoto (japán).