Milliárdos elnök, prémium a páston

MTI
2005. 09. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első jeleként a milliárdos új orosz elnök jelenlétének, a jövőben pénzdíjért is küzdenek majd a résztvevők a vívó Európa-bajnokságok egyéni számaiban – többek között erről döntött a hét végén a kontinentális szövetség (CEE) végrehajtó bizottsága. A testület ugyanakkor egyelőre még csak a juniorok prémiumairól határozott, eszerint az első 1000, a második 500, a két harmadik 250-250 eurót vehet át, az összeg fele pedig a felkészítő edzőt illeti meg. Kamuti Jenő, a CEE ügyvezető alelnöke elmondta, a felnőttek díjazásában még nem állapodtak meg, de az összegek biztosan magasabbak lesznek.
További pénzügyileg kedvező hír, hogy az Európa-bajnokságokon ezentúl sem a juniorok, sem a felnőttek esetében nem lesz nevezési díj. Az egyéni versenyekből befolyt összeg eddig az európai szövetséghez került, erről ezentúl lemond a CEE. A vb-ülésen felmerült, hogy a szövetség december elején Olaszországban vagy Magyarországon pénzdíjas gálát rendez, amelyen az októberi, lipcsei világbajnokság egyéni győztesei a legjobb európaival csapnának öszsze. Amennyiben európai nyeri a vb-t valamelyik számban, az utána következő kontinensbelivel mérkőzne az év végi viadalon.
A tervek fedezetéül a zalaegerszegi Eb-n június végén megválasztott új elnök, Aliser Uszmanov egymillió eurós felajánlása szolgál, az első évre beígért összegből 750 ezer már be is érkezett a szövetség kaszszájába. Az orosz sportvezető beszámolója szerint a maradék összeg mellett további 200 ezerrel nőhet a költségvetés, mivel előrehaladott tárgyalások folynak két komoly szponzorral 100-100 ezerről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.