Lothar Matthäus megint háborog. Persze inkább azt mondhatnánk: még neki áll feljebb. A vb-selejtezőkön már két mérkőzéssel a zárás előtt elbukott magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának – ha jól értjük kicsit zavaros szavait – most éppen az fáj, hogy az MLSZ miért packázik vele a szerződéshosszabbítással. „A svédek elleni világbajnoki selejtező óta csak az a téma, hogy mi lesz a szerződésemmel. Pedig nem az a kérdés, hogy Matthäusnak lesz-e szerződése, hanem az, hogy miért nem találták ki már hónapokkal ezelőtt, hogyan oldják meg a kapitánykérdést, ha eljön a hosszabbítás ideje. Ráadásul ebben a rendkívül zavaros időszakban a szövetség elnöke Peruban tartózkodik, ami nem baj, de az már nem szerencsés, hogy erre az időszakra nincs egy olyan helyettese, aki a napi problémás ügyeket megoldja, és felelős döntéseket hoz. Tudom, mit mondott az elnök úr, de számomra fontosabb, hogy mit tesz a gyakorlatban. Én is mondhatom azt, hogy Bécstől Budapestig úszom a Dunában, aztán az már egy másik kérdés, hogy ezt valóban megteszem-e” – ekképpen fürdette a távirati irodát panaszáradatával Matthäus.
Ha megpróbáljuk rendszerezni gondolatait, akkor az alábbiakat következtethetjük ki belőle. 1. Szerinte az MLSZ-nek már korábban fel kellett volna készülnie arra a helyzetre, ha a válogatott idő előtt búcsúzik a vb-selejtezőktől. 2. Bozóky Imre MLSZ-elnök szégyellje magát, amiért Peruban (hivatalból, az U17-es világbajnokságon – a szerk.) időzik ezekben a válságos napokban. 3. A kapitány nem mindig azt teszi, amit mond.
Röviden válaszolnánk felvetéseire. 1. Nem ő hangoztatta mindvégig, hogy kijutunk a világbajnokságra? Ha az MLSZ már a svédek elleni meccs előtt foglalkozik a kapitánykérdéssel, Matthäus vérig sértődött volna. 2. Erre egy magyar közmondást idézhetnénk: Bagoly mondja verébnek… Már javában zajlott a magyar bajnokság, Matthäus azonban még Kaliforniában nyaralt, nem hivatalból. 3. Ígéret szép szó, betartják, úgy jó.
Néhány sorral lejjebb a kapitány pellengérre állítja a vele korántsem ellenséges Nemzeti Sportot, sikerként értékeli a jelenlegi harmadik helyet a selejtezőn, részt követel a szövetségnek a válogatott játékosok eladásából.
Újabb kirohanása megerősíti véleményünket. Maradjon ő a válogatott kapitánya. Ám a jövőben kevesebbet nyilatkozzon, és többet dolgozzon.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
