Páratlan ezüst a maga nemében

2005. 09. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vb előtt deklaráltan egy érem megszerzését tűzte ki célként, kettő begyűjtését pedig maga is az álmok kategóriájába sorolta – teljességgel érthető, hogy Gulyás István szövetségi kapitány nem sokat aludt szerda éjjel. „Nem kell nagy dáridóra gondolni, inkább csak felszabadultan átbeszéltük a mögöttünk álló időszakot” – jegyezte meg szabadfogású birkózóink szakvezetője, akinek munkásságához a mögöttünk álló napokban kétségkívül korszakos siker társult a Papp László sportarénában. Mert a mostanihoz fogható produkcióhoz, mint amit a 74 kg-ban Ritter Árpád ezüst-, valamint a 120 kg-ban Aubéli Ottó bronzérme fémjelez, évtizedeket kell visszalapoznunk a vb-krónikában. Legutóbb 1989-ben nyertünk érmet, két dobogósunk pedig harminckét éve volt. A vb-n induló 85 nemzet között a pontversenyben a hetedik helyen kötöttünk ki, s Ritter és Aubéli mellett Wöller Gergő (60 kg) kilencedik, valamint Kiss Gergő (96 kg) tizedik helye is pontot ért. Oszthatjuk Gulyás kapitány álláspontját, miszerint a szabadfogásúak megadták az alaphangot a kötöttfogásúak számára. Nos, utóbbiak közül elsőként rögtön athéni olimpiai bajnokunk, Majoros István hangolhat, akinek az 55 kg-os súlycsoportban a sorsolása felettébb ígéretesnek tűnik, első ellenfele bizonyosan egy norvég lesz ma délelőtt.
De következzenek a tegnapi történések! A női 63 kg-ban Szerencse Mónika tussal verte lett ellenfelét, majd a következő körben az olaszt is két vállra fektette, ám ez sajnos elkerülte a mérkőzésvezető figyelmét. Sokan összefüggést véltek találni azzal a ténnyel, hogy a bírók főnöke is itáliai, ám a lényeg, hogy az olasz ment tovább, miközben az 55 kg-ban Godó Kitti is kiesett. Az 59 kg-ban Sastin Marianna nagy nehézségek közepette jutott túl osztrák ellenfelén, majd még nagyobbak után a lengyelen. Ám ezzel bekerült az elődöntőbe, ahol a koreográfia a szokott volt. Az amerikai Roberts
4-0-ra ellépett, de Sastin 7-4-re fordítva vitte el az első menetet. A másodikat pedig 7-6-tal, hogy az is a körmét rágja az izgalmaktól, aki eddig elnéző mosolygással szemlélte a női szakágat. „Amikor az első menetben sikerült eldobnom az amerikait, elhittem, hogy legyőzhetem. Viszont most már a döntőt is szeretném megnyerni” – jelentette ki elszántan Sastin, aki már az éremszerzéssel is sportágtörténelmi tettet vitt véghez. Ő az első magyar birkózónő, aki világversenyen dobogóra állhatott.
Végül is a második fokára, mivel a döntőt sajnos a japán Soda eléggé egyértelműen nyerte 2-0-ra (4-0,
6-0). A távol-keletiek tegnap három aranyat nyertek, de Sastin Marianna a maga ezüstjével számunkra páratlan a maga nemében.
Világbajnokok, nők, 55 kg: Josida (japán), 59 kg: Soda (japán), 63 kg: Icso (japán).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.