Újabb két futamot sikerült megrendezni a repülőhollandi-világbajnokságon Balatonföldváron, erős északnyugati szélben. A délelőtti 7. futamot nagy fölénnyel nyerte a versenyben vezető dán Bojsen-Moeller testvérek hajója, a délutáni 8. menetben pedig több mint fél kilométeres előnnyel ért a célba elsőként Majthényi Szabolcs és Domokos András, s a harmadik helyről feljöttek a másodikra! Mindez azonban nem változtatott azon, hogy a dánok gyakorlatilag világbajnoknak érezhetik magukat, Majthényiék pedig így is csak egyetlen ponttal előzik meg a harmadik helyen álló ausztrál Rydge– Scarr kettőst. Ma tehát az utolsó futamban a magyar hajónak még csatáznia kell az ezüstért.
A délelőtti verseny egyébként maga volt a rémálom a magyar hajó számára:
– Ez az a futam, amiről nem is érdemes beszélni… – kezdte Majthényi Szabolcs. – A rajtnál beszorultunk, mi akartunk rajtolni a zsűrihajónál, a legkedvezőbb helyen, de bezárult előttünk a fal. Az első cirkálószakaszban elfordult a szél; persze mi a rossz oldalon voltunk. Háromnegyedszélben mi felülről vártuk a frissülést, a többiek alul mentek el. Hátszélben pedig felborultunk… Végül harmincötödikek lettünk. Délután jól sikerült a rajtunk, középen, jó ütemben indítottunk, a cirkálóbójához már elsőként érkeztünk. Háromnegyedszélben pedig még szerencsénk is volt; mi végig gyorsak maradtunk, az üldözőknek pedig „behátszelesedett” a szakasz, ezért lelassultak. Az ekkor szerzett több száz méteres előnyt pedig még növelni is tudtuk.
Folytatta jó szereplését a Gáborjáni Szabó–Pfeningberger kettős; a délelőtti futamban ötödikek lettek, délután pedig ugyan korai rajt miatt kizárta őket a rendezőség, ám mivel erre egy szabálytalankodó hajóval történt ütközés kapcsán került sor, óvnak. Az erős szélben egyébként sok volt a borulás, egy hajó árbocát törte.
A zárófutamra ma 10 órától kerül sor.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
