Gálhidit elküldték Diósgyőrből
Öt fordulóval a rajt után megtörtént az első edzőmenesztés a labdarúgó NB I-ben: a tizedik helyen álló Diósgyőri VTK vezetői megköszönték Gálhidi György munkáját. A felek közös megegyezéssel bontották fel a szerződést. „A hét végi, pécsi 5-0-s vereség után már átfutott rajtam, hogy ez a kudarc az állásomba kerülhet, majd jött a szerdai Magyar Kupa-mérkőzés, amelyen büntetőkkel kiestünk a harmadosztályú Szentlőrinc SE ellenében, így nem lepett meg a döntés” – mondta a szakember. (MTI)
Még Kaszparov
Lékó Péter a negyedik, Polgár Judit a nyolcadik a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) október 1-jétől érvényes világranglistáján. A rangsor élén továbbra is a visszavonulását bejelentő Kaszparov áll. Az orosz sztár eredményeit akkor törlik, ha egy évig nem szerepel versenyen. Lékó és Polgár mellett a jövő szerdán kezdődő argentínai vb-tornára készülők közül az indiai Anand a második, a bolgár Topalov a harmadik, az orosz Szvidler pedig a hatodik, míg az angol Adams, az orosz Morozevics és az üzbég Kaszimdzsanov nem szerepel az első tízben. (MTI)
Bajban a Honvéd
A Magyar Labdarúgó Liga elnöksége döntése értelmében viszszaminősítik a labdarúgó NB I másodosztályába a Budapest Honvédot, ha öt napon belül nem fizeti ki korábbi vezetőedzőjét, Tornyi Barnabást. A 2001 óta húzódó ügyből kifolyólag a Honvéd csak úgy indulhatott el az élvonalban, hogy ügyvédi letétbe helyezte a trénernek kamatokkal együtt járó 40 millió forintot, ám Tornyi jogi csűrés-csavarások miatt nem tud hozzájutni a pénzéhez. (MN)
A legjobb háromban?
Lars-Christer Olsson, az Európai Labdarúgó-szövetség főigazgatója szerint a novemberi szűkítés után az olasz, a török és a horvát–magyar közös pályázat marad versenyben a 2012-es Eb rendezési jogáért zajló küzdelemben. A három pályázat mellett görög, valamint ukrán–lengyel együttes kandidálás futott be az UEFA-hoz. (MTI)
Rogers harmadszor
Az ausztrál Michael Rogers nyerte a Madridban zajló országúti kerékpáros-világbajnokság 44 km-es egyéni időfutamát. A 25 éves kerekes sorozatban harmadszor diadalmaskodott ebben a számban. Szekeres Csaba, a mezőny egyetlen magyarja a 45. lett. (MTI)
Elsőként a görögök
Elsőként a görög válogatott jutott a legjobb négy közé a Szerbia-Montenegróban zajló férfi kosárlabda Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben 66-61-re legyőzte az orosz együttest. (MTI)
Ittasan cikázott, majd rommá törte a Lexusát az M7-esen + videó
