Braun Ákos itthon is verhetetlen

C S E L G Á N C S

2005. 10. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy Rotterdamban és Kairóban, úgy szombaton az UTE Megyeri úti csarnokában sem tudták legyőzni Braun Ákost. Az Atomerőmű SE dzsúdósa az Eb és a vb után a magyar bajnokságot is megnyerte a 73 kg-ban, négy ippongyőzelemmel átrobogva a mezőnyön. Amely a többi súlycsoportban foghíjas volt, tekintettel a hét végi debreceni csapat Eb-re. „Nekem sem volt kötelező a részvétel, de tavaly sem indultam, és az idén nem akartam kihagyni. Már csak azért sem, mert még csak egy felnőtt bajnoki aranyam volt” – árulta el Braun, aki nem érezte, hogy az ellenfelei különösebben tisztelték volna benne a világbajnokot. „Erre nem is számítottam, hiszen rengeteget küzdünk egymással, és tudhatják, hogy tavaly óta nem lettem tízszer jobb” – jegyezte meg felvetésünkre. Arra, hogy mi lesz a csapat Eb-n, lényegre törő választ adott: „Megnyerjük!”
Az ob győztesei, férfiak: Burján (60 kg), Neu (66), Braun (73), Kállai (81), Szabó Cs. (90), Kosztolánczy (100), Szász (+100); nők: Perge (48), Karakas (52), Baczkó (57), Bősz (63), Szabó B. (70), Tamási (78), Horváth B. (+78).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.