Knapek bronzos nyitása

V Í V Á S

Munkatársunktól
2005. 10. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton nem indult jól számunkra a lipcsei vívó-világbajnokság, ugyanis a csapatban kétszeres világbajnok Fekete Attila már a selejtezőn sem jutott túl. A 177 versenyzőt (!) felvonultató mezőnyben a csoportjában három győzelmet és három vereséget jegyzett, majd a 128 között 10-9-re kikapott egy kazah vívótól. Kovács Iván a csoportjában 5/1-es győzelem/vereség mutatóval zárt, s ezzel rögtön bekerült a 64 közé. Vasárnap itt a világranglistás helyezése alapján kiemelt Boczkó Gábor és Imre Géza rögtön az első körben kiesett. Imrét régi mumusa, a vb-bronzérmes fehérorosz Zaharov verte meg 15-14-re, Boczkót pedig a dél-koreai Kim Szung Ku győzte le 6-5-re. Kovács Iván azonban, aki nemcsak tavaly Athénban, de már 1992-ben, Barcelonában is olimpiai ezüstérmes volt csapatban, nagy menetelésbe kezdett. Legyőzte a kubai Madrigalt (15-9), a csapatban olimpiai bajnok francia Boisse-t (13-12), majd a fehérorosz Hvorosztot (13-12), így bejutott a legjobb nyolc közé, s a norvég Moerch ellen már éremért lépett pástra. Ám az előzőekhez képest jóval könnyebb ellenfélnek ígérkező skandináv kifogott rajta, Moerch 10-10 után könnyedén nyert 15-10-re. „Nagyon csalódott vagyok…” – bökte ki Kovács Iván, miközben Szabó Bence szövetségi kapitány a négyes fogatunkból csak őt dicsérhette.
Női tőr egyéniben indulóink közül csak Varga Katalinnak kellett selejtezőt vívni, ami számára nem jelentett gondot, a csoportjában mind a hat asszóját megnyerve feliratkozott a 64-es táblára, Mohamed Aida, Knapek Edina és Varga Gabriella mellé. Ám kezdetben itt sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Az olimpiai negyedik helyezett Mohamed rögtön kikapott a román Andreitől (10-11), s Varga Katalin is befejezte a 64 között, ő a kínai Szu Van-vennel szemben maradt alul (10-11). Varga Gabriella az amerikai Nemeceket még legyőzte (15-9), de a következő körben az osztrák Koppenwallnerrel már nem bírt (10-15).
A legjobb 16 közé csak Knapeket „delegáltuk”, aki sikerrel hámozta át magát a kanadai Bouchardon (15-6) és a német Neckermannon (14-11). Majd a 2002-es egyéni világbajnok orosz Bojkót is legyőzte. Bár öt másodperccel a vége előtt ellenfele 7-5-re vezetett, sikerült egyenlítenie, a ráadás egy percben pedig a győztes tust is bevitte (8-7). Az athéni olimpiáról lemaradt Knapeket a nyolc között az olasz Di Francisca sem tudta megállítani (13-10), így az érem már biztos volt számára, s a döntőbe jutásért egy másik olasz, a négyszeres olimpiai bajnok Vezzali következett, aki gyermeke nyári születését követően már két hónnappal edzésbe állt, és korábbi remek formájában tért vissza. Ennek Knapek is a kárát látta, mert Vezzali 9-7-re legyőzte. A Honvéd vívónője a így a 2002-es lisszaboni világbajnokságon szerzett bronzérme mellé begyűjtött még egy ugyanilyen színű vb-medált.
„Szomorú vagyok, mint mindenki, én is győzni szerettem volna, bronzérmem már volt, fényesebbet akartam szerezni” – jegyezte meg ennek kapcsán.
A vasárnapi selejtezők során férfi kard egyéniben Fodor Kende és Lengyel Balázs is könnyedén jutott a 64-es táblára, Nemcsik Zsolt és Decsi Tamás mentesült az előcsatározásoktól. S női párbajtőr egyéniben Tóth Hajnalka, Hormay Adrien, Révész Julianna és Szász Emese is bekerült a legjobb 64 közé.
Világbajnokok, férfi párbajtőr egyéni: Kolobkov (orosz), női tőr egyéni: Vezzali (olasz).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.