A Telesport tegnap esti adásában jelentette be visszavonulását Risztov Éva háromszoros világbajnoki és négyszeres Eb-ezüstérmes, hatszoros rövid pályás Európa-bajnok, Európa-csúcstartó, ötvenszeres magyar bajnok úszó. A húszéves sportoló nem indokolta, inkább kommentálta elhatározását: „Májustól érlelődik bennem a gondolat, de a döntést véglegesen meghoztam. Nincs bennem kétely, nincs bennem lelkiismeret-furdalás. Felszabadult, jó érzés tölt el, ezért biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam. Nagyon sikeresnek ítélem a pályafutásomat, és ezzel az érzéssel szeretném ezt a fejezetet lezárni. Szép volt, jó volt, de elég volt.”
A búcsú annyiban nem tekinthető váratlannak, hogy Risztov végigzokogta a felnőttvilágversenyeit. A trend azonban lefelé ívelt, hiszen 2002-ben Berlinben Eb-, 2003-ban Barcelonában pedig még vb-ezüstöket siratott, a 2004-es athéni olimpián viszont esélye sem volt a dobogóra kerülésre, és ekkor fogalmazta meg először, hogy ezt így és ezért nem érdemes folytatni. Az idei montreali vb-n sem javultak az eredményei, ám a kedélye igen. „Tudom, mit rontottam el, és boldog vagyok, mert azt is tudom, mit kell másképp csinálnom” – mondta július végén, de szavai már akkor sem csengtek igazán hitelesen.
Edzője, Turi György érdeklődésünkre sarkosan le is szögezte: Risztov számára a csúcsot Berlin és Barcelona jelentette, azoknak a teljesítményeknek a megismétlésére valószínűleg már soha nem lesz képes. Részben a fizikai adottságai miatt sem, ráadásul folyamatosan jelentős túlsúllyal küszködött.
Ám még ennél is nehezebb lelki terheket cipelt magával – ezt az elmúlt négy év tapasztalatai alapján kijelenthetjük –, és attól valóban megkönnyebbülhetett, hogy ezeket levetette. Kérdés persze, végleg-e. Mert bár 50 méteres medencében felnőttvilágversenyen soha nem nyert aranyérmet, nem valószínű, hogy húszévesen bármiféle olyan tevékenységet talál magának, amelyben sikeresebb lehet, mint az úszásban volt.
Azt viszont nemcsak el kell fogadnunk, de méltányolnunk is illik, ha nem akar még éveken át afféle „megélhetési sportoló” lenni.
Halló, itt Brüsszel
