Elhunyt Molnár László

2005. 11. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életének 46. évében elhunyt Molnár László sportújságíró, a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet egykori rovatvezetője, a Képes Sport, a Pesti Hírlap és a Kurír korábbi munkatársa, halála előtt az Info Rádió sportszerkesztője.
Aki csak a hírt olvassa, felsóhajt: milyen fiatalon ment el! Pedig nem is sejti, tényleg milyen fiatalon. Hiszen haláláig „Lacika” volt, mert soha nem akart felnőni. Legalábbis nem úgy, mint mi, és másik utat ő sem talált. Nem véletlen, hogy tizenhét évi ismeretség, olykor a barátságba forduló haverság dacára sem tudom pontosan, ki volt. Csak azt tudom, ki szeretett volna lenni.
Mindörökre az a rátartian szerény, fondorlatosan naiv, kiismerhetetlenül őszinte vidéki srác, aki az 1980-as évek közepén azzal lépett be a Magyar Rádió sportszerkesztőségébe: Molnár László vagyok Andrásfáról, szeretnék a rádióban dolgozni. Vagy az a Lacika, aki a Pesti Hírlapból délutánonként mindig ugyanazokkal a szavakkal szólt haza telefonon a szülőfalujába: Kezit csókolom, édesanyám, hogy tetszik lenni?
Nem formálhatta a maga képére sem a nagyvárost, sem választott hivatását, de általában ő sem engedett. Ezért úgy éreztem, békének álcázott szakadatlan harcban, biztonságnak látszó örök bizonytalanságban zajlik az élete. Mindenre és mindenkire volt egy külön verziója, de az enyémet nagyon kevesen hallgatták annyi figyelemmel és türelemmel, mint ő.
Pályája attól függően ingadozott, hogy a valóság és vágyai küzdelmében éppen melyik fél kerekedett felül, letisztult írásai azonban mindig jelezték a kételyein is átszűrődő tehetségét, és vibráló egyénisége dacára rádióriporterként is ő volt a legmegnyugtatóbb, legkiegyensúlyozottabb beszélgetőpartnerem.
Két és fél éve, közös kollégánkat, Molnár Dánielt búcsúztató nekrológom másnapján a következő sms-t küldte nekem: „Ez tényleg a Dani volt.”
Laci! Ez pedig, ugye, tényleg te voltál? Vagy inkább te vagy.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.