Három-három magyar és olasz, valamint nyolc német első osztályú futballbajnoki található a totó 48. heti szelvényén. Az MTK Diósgyőrben vendégeskedik, s formája alapján (vereség az Újpesttől, szerencsés pontmentés Kispesten) kevés a győzelmi esélye, mi döntetlent várunk. Újpesten legutóbb nagy verést kaptak a győriek, most lehet, csak kicsit… A Tatabánya az FTC-t fogadja, s ne csodálkozzunk rajta, ha legyőzi, de azon se, ha a zöldek érik el második idegenbeli sikerüket. Persze ehhez gólt kellene lőniük.
Ami a német meccseket illeti, a Schalke tavaly kétszer is legyőzte a Bielefeldet, legutóbb rangadót nyert a Bremen ellen, úgyhogy esélyesebbnek mondható. Csakúgy mint a Hannovert fogadó Dortmund, annak ellenére, hogy brazil játékosa, Dédé erre az évre harcképtelenné vált. Hazai diadalt várunk Hamburgban is, az itt vizitáló Köln Szabiccsal sem mehetne sokra, de a magyar csatár egyelőre nem érte utol magát sérülését követően. A Mönchengladbach látja vendégül a Nürnberget, ahol a tavalyi gólkirály, a szlovák Mintál akár már szerepet kaphat sérülése után. Ettől még a hazai diadal a legvalószínűbb. Stuttgartban már sokkal kevésbé, hiszen a címvédő és listavezető Bayern München vizitál a sváboknál. Trapattoni mester padjának ingását egy bravúrgyőzelem állítaná meg, Grönkjaer és Streller visszatérése akár még errefelé is mutatna, ha nem éppen a Bundesliga legjobbját kéne megverni. A Hertha tegnap UEFA-kupa-derbit játszott a Sampdoriával, tehát fáradtan érkezik majd Leverkusenbe. Dárdai lágyéksérüléssel bajlódik, szép lenne a remi is.
Olaszországban a Milan Veronában is esélyesebb a Chievónál, mint ahogy a Roma az utolsó Lecce ellen. A Fiorentina–Juventus rangadón valószínű a döntetlen, érdekesség, hogy a két csapat ma az olasz kupában is összecsap egymással. Buffon visszatérhet a Juve kapujába!
A totó 48. heti tippszelvénye
1. Diósgyőr–MTK X
2. Újpest–Győr 1
3. Tatabánya–FTC 1, 2
4. Bielefeld–Schalke X, 2
5. Dortmund–Hannover 1
6. Hamburg–Köln 1
7. K.lautern–Frankfurt 1, X
8. M.gladbach–Nürnberg 1
9. Stuttgart–Bayern M. X, 2
10. Leverkusen–Hertha 1, X
11. Mainz–Wolfsburg 1, X
12. Chievo–Milan X, 2
13. Fiorentina–Juventus X
+1 Lecce–Roma 2
A Hír TV is műsorára tűzi a Magyar Nemzet leleplező dokumentumfilmjét
