Hat fix, hét kétesély

MN
2005. 11. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három magyar, négy olasz és hét német első osztályú bajnoki futballmérkőzés alkotja a totó 47. heti tipposzlopát. Vidéki (Fehérvár–Győr) és fővárosi (MTK–Újpest) rangadó is szerepel a hazai kínálatban, a legtöbben mégis talán az FTC–Debrecen derbire kíváncsiak. A Fradi múlt héten új edzővel, Gellei Imrével a kispadján pontot szerzett Pécsett, s erre esélye lehet a Debrecen ellen is hazai pályán. Arra azért ne vegyünk mérget, hogy a címvédő hajdúságiak az Üllői úton vesztik el a veretlenségüket. Mégsem ők vezetnek, hanem az a Fehérvár, amely a keretéhez képest halványan szereplő Győrt fogadja. A vendégeknél hét közben Csank János foglalta el a vezetőedzői posztot, csak emiatt bigygyesztettünk egy halvány X-et is a rubrikába. Az MTK és az Újpest támadó szellemű focit játszik, sokgólos döntetlenre számítunk.
A német Bundesliga I. kínálatából kiemelkedik a 4. Schalke és a 2. Bremen találkozója. Az északi vendégek az előző körben kitömték a Wolfsburgot, kedden viszont simán elvesztették barcelonai BL-derbijüket, s egyben Klosét is, a válogatott csatár ugyanis járomcsonttörést szenvedett. A Schalke sem pihenhetett, hiszen tegnap az Eindhovent fogadta, úgyhogy várhatóan szombat délután két fáradt gárda „dől” egymásnak Gelsenkirchenben. Ezért lesz remi. Berlinben magyaros derbit játszhatna a Hertha és a Mönchengladbach, ám a hazaiaknál az idényben újra főszerepet kapott Dárdai Pált legutóbb már az 55. percben lecserélték, a vendégeknél pedig Lisztes Krisztiánt már csak elvétve láthatjuk. Előny a fogadónál.
Itáliában a jól szereplő Sampdoria Szardínián is esélyesebb a Serie A egyetlen nyeretlenje, a sereghajtó Cagliari ellen. Az Internazionale BL-mérkőzés után utazik Szicíliába, ezért a Messina egy pontot otthon tarthat. A pluszmérkőzésen a Roma az idény eddigi részében brillírozó Fiorentinát fogadja, s nem tud majd nyerni a firenzei Violák ellen.



















A totó 47. heti tippszelvénye:
1. Fehérvár–Győr1, X
2. MTK–ÚjpestX
3. FTC–DebrecenX, 2
4. Hannover–K. lautern1
5. Leverkusen–Hamburg1, X
6. Nürnberg–DortmundX
7. Schalke–BremenX
8. Wolfsburg–Bielefeld1, X
9. Frankfurt–StuttgartX, 2
10. Hertha–M. gladbach1
11. Cagliari–SampdoriaX, 2
12. Messina–InterX, 2
13. Parma–UdineseX
+1 Roma–FiorentinaX

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.