Január elsejével felmentette vezetőedzői tisztsége alól Reszeli Soós Istvánt a Győri ETO FC vezetése. Csak az előítélet és a tények felszínes ismerete viszi rá az embert, hogy azt gondolja, az eredménytelenség lett Reszeli végzete. Nem, szó sincs arról, hogy az idény előtt a bajnoki címet, de minimálisan a dobogós helyezést megcélzó labdarúgóklubnál a csapat jelenlegi hatodik helyezésével, a tizenkét mérkőzésen szerzett tizenhét ponttal lennének elégedetlenek. Szegény Reszeli a klubmodellváltásnak lett az áldozata. Ha egyáltalán áldozat, hiszen szakmai igazgatónak azért megmarad, ekképpen főnöke lesz az új évben érkező Csank Jánosnak.
Győrben sehogyan sem tudnak zöldágra vergődni ezzel a fránya klubmodellel. Reszeli pályafutását egyenesen végigkíséri, avagy -kísérti a tökéletes modell utáni kutakodás. Ezelőtt jó pár esztendeje, még 1997-ben Bicskei Bertalan volt az igazgató, Reszeli pedig az edző. Kapcsolatukat természetesen a teljes harmónia jellemezte, de Reszeli azért nem bánta oly’ nagyon, amikor Bicskeit kinevezték szövetségi kapitánynak. Egy darabig csak az ő vállát nyomta mind az igazgatás, mind az edzősködés terhe, de aztán belátták a vezetők, csak kell ide igazgató is. Ám Garami József egy idő után annyira belejött az igazgatásba, hogy vezetőedzőként már önmagát is igazgatta. Reszeli Soós István emiatt rövid ideig Diósgyőrött kísérletezett a különféle klubmodellekkel – a négytornyú vár szomszédságában még ma is cifra szavakkal idézik fel áldásos tevékenységét. Ám szerencséjére Győrben új vezetés verbuválódott, s a klubmodell ismét a labdarúgóélet sarkalatos pontjává vált. Előbb úgy gondolták, kell szakmai igazgató meg vezetőedző is, majd éppen két esztendeje úgy, a két feladatot egy személy, jelesül Reszeli Soós István is el tudja látni – legalábbis ezzel az indokkal mondtak fel Kiprich Józsefnek. Az eltelt két év aztán rácáfolt az akkori elképzelésekre, egy ember képtelen betölteni ezt a két felelősségteljes posztot. Januártól Reszeli újra csak igazgat, Csank pedig edzősködik. Ennek a felállásnak már mindenképpen meg kell hoznia az eredményét. Annak ellenére is, hogy a munkamegosztást firtató kérdésre adott válasza szerint „az edzői szobában azonban én vagyok a főnök”! Csank mintha nem érezné át a kérdés fontosságát, nem lenne ínyére ez a nagy modellesdi.
Reszeli győri tevékenységét, persze, ennél könynyebben is lehet értékelni. A kilencvenes évek végén az egész város rajongott érte, az ETO mérkőzésein átlagosan tízezren szurkoltak, de a tréner azt is megérhette, hogy az e téren a mai napig csúcsot jelentő, huszonötezer néző előtt lejátszott Győr–Ferencváros bajnoki után, a 3-2-es vereség dacára csapatával együtt vastapsban részesült. Az ősszel az átlag biztosan nem haladta meg a kétezret, de például szombaton nyolcszázan hőzöngtek Reszeli ellen. A klub működését, működtetését aligha ezek az arányok modellezik.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
