Olimpiát Budapestnek!
Azzal a céllal alakult meg a Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) elnevezésű egyesület, hogy Magyarország 2016-ban vagy 2020-ban nyári ötkarikás játékokat rendezzen. Ezt a 15 hazai nagyvállalat által, vagyis civil kezdeményezésre múlt csütörtökön létrehozott szervezet elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila hangoztatta a BOM-ot bemutató hétfői sajtótájékoztatón. A Budapesti Értéktőzsde első embere kiemelte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 11 alapító országa közül már csak Magyarország nem volt házigazda. (MTI)
Kispesten pótolnak
Az MTK csatlakozhat a labdarúgó NB I közvetlen élmezőnyéhez, ha ma idegenben nyer a Budapest Honvéd ellen a 7. fordulóban elmaradt mérkőzésen. A vendégeknek – akik siker esetén két pontra megközelítik a listavezető Fehérvárt – ugyanakkor nem lesz könnyű dolguk a 18 órakor kezdődő találkozón, hiszen a kispestiek ebben az idényben hazai pályán nem szenvedtek vereséget, ráadásul fővárosi riválisaikat egy kivételtől eltekintve – a Vasas ellen 1-1 lett az eredmény – legyőzték. (MTI)
Újpesten elítélik
Az újpesti labdarúgóklub közleményt adott ki a szombati, MTK Budapest elleni bajnoki labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban, amelyben elítéli szurkolóinak rasszista viselkedését. (MTI)
Dárdai megsérült
Dárdai Pál sérülés miatt nem szerepelhet a német Hertha labdarúgócsapatának szerdai UEFA-kupa-találkozóján, amelyre az olasz Sampdoria otthonában kerül sor. A válogatott középpályás lágyékhúzódást szenvedett a berliniek hétfői edzésén. (MTI)
Bollék Sopronban
Harmadik mérkőzését játssza ma Sopronban a 2007-es Eb selejtezőjében a magyar férfi asztalitenisz-válogatott: ezúttal – 17 órától – a 2004-ben vb-2. német csapat lesz Harczi Zsolt együttesének ellenfele. A vendégek vezéregyénisége az a Timo Boll, aki jelenleg a második helyen áll a világranglistán. A magyaroknál a Pázsy Ferenc, Fazekas Péter, Zwickl Dániel, Jakab János kvartettből kerül majd ki a mérkőzésen asztalhoz álló trió összetétele. (MTI).
Súlyos büntetés
A török élvonalbeli Besiktas vezetősége 85 295 eurós (21,4 millió forint) pénzbüntetést szabott ki Ailtonra, a csapat brazil labdarúgójára, mert piros lapot kapott a Sivasspor elleni bajnoki 24. percében. A klub történetének legszigorúbb büntetését azzal indokolták, hogy a csatár fegyelmezetlenségével nehéz helyzetbe hozta együttesét. (MTI)
„Nem hallgathatunk”
