Kétszer is 5-2
A DAC-Invitel jégkorongcsapata fordulatokban bővelkedő mérkőzésen, hazai pályán 4-3-ra kikapott az Alba Volántól. A találkozó Borsodi Liga- és Interliga-mérkőzés is volt. Az ob I-ben a Ferencváros Budapesten maradt alul 5-2-re a szlovákiai, érsekújvári Lokomotíva Nové Zámky együttesével szemben, míg az Interligában a horvát Medvescak Zagreb Zágrábban 5-2-re győzte le az Újpestet. (MTI)
Statisztika-vereség
Negyedik mérkőzésén elszenvedte harmadik vereségét a Statisztika női csapata az asztalitenisz Bajnokok Ligájában: a magyar együttes ezúttal attól az olasz Castellgoffredótól kapott ki a Marczibányi téren 3-1-re, amelyet az első fordulóban idegenben legyőzött. (MTI)
Kótai kikapott
Kótai Mihály, az IBO profi boksz- szervezet nagyváltósúlyú világbajnoka tegnap az angliai Nottinghamben vívott tízmenetes felhozónak szánt mérkőzést, amelyen meglepetésre egyhangú pontozással kikapott az angol Steve Conwaytől, így mérlege 32-2-1-re módosult. Kótai Mihály profi pályafutása első vereségét szintén Nottinghamben szenvedte el. (MN)
Tóth a Top 12-n
A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség decemberi világranglistájának leglényegesebb magyar vonatkozása, hogy a Pro Tour-sorozatba tartozó orosz és német nemzetközi bajnokságon nyújtott teljesítményével Tóth Krisztina a 26.-ról a 19. helyre lépett előre, s ezzel magabiztosan, ötödikként bekerült a február 4–5-én zajló Európa Top 12 mezőnyébe. A versenyen, amelyre ezúttal Koppenhágában kerül sor, Tóth tizenegyedik alkalommal vehet részt. Legutóbb, élete legjobb eredményét elérve, ezüstérmes lett. Rajta kívül nem lesz más magyar induló. (MTI)
Váci edzőcsere
A női kézilabda-bajnokságban szereplő Vác vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Hajdu János edzővel. A tréner a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója is egyben, és mint indokolta: nem tudta az általa kívánt színvonalon egyeztetni a két tevékenységet. Az új vezetőedző az eddig az utánpótlással foglalkozó 39 éves Majoros Gusztáv lett, akivel a szezon végéig kötött szerződést a klub. A bajnokság januárban folytatódik. (MTI)
Hazai bajnokik
A női röplabda Extraliga tegnapi játéknapján: Miskolc–Gödöllő 0-3, BSE–Nyíregyháza 2-3. A férfi kosárlabda NB I-ben: Sopron–Debrecen 83-82. A férfi vízilabda ob I-ben: Szeged–PVSK 12-6. (MTI)
„Nem hallgathatunk”
