Eddig az 1993-as, az egyesült államokbeli Atlantic Cityben rendezett világbajnokság és az ott szerzett hét aranyérem jelenti a csúcsot a magyar kick-box történetében, de mint minden rekord, ez is arra ítéltetett, hogy egyszer megdöntsék.
Nagyon úgy néz ki, hogy ennek el is jött az ideje, ugyanis a Szegeden zajló vb-n az előttünk álló hét végén tizenhét döntőben leszünk érdekeltek. Ami azzal együtt hatalmas szám, hogy a különböző kategóriákban összesen ötvennégy világbajnoki cím kiadó. Amennyiben az egyedüliként duplázó Debreczeni Dezső mindkét fináléját – semi- és light-contactban is – megnyerné, a sportág történetének legeredményesebb versenyzője, hétszeres világbajnok lenne.
Ám tegnap nem várt akadály tornyosult előtte: a második elődöntőjéből hordágyon, eszméletlen állapotban vitte el a mentő, miután ellenfele, akit leléptettek, beletérdelt az állába. Lapzártakor a magyar tábor még csak bizakodhatott, abban reménykedve, hogy „Dezső kemény gyerek”, és a hét végén már ott lesz a szőnyegen. Mert persze ő is történelmet írna.
Aggódhatnak a szurkolók? A Fradi gólszerzője is talált hibát a csapat játékában
