Aján pontosított, Kecskés nem perel

S Ú L Y E M E L É S

Munkatársunktól
2006. 03. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi főtitkára pontosította egyik múlt évi nyilatkozatát, Kecskés Zoltán súlyemelő elállt a sportdiplomata ellen indított személyiségi jogi pertől. Kecskés az athéni olimpia előtt, már a helyszínen akadt fenn az egyik ellenőrzésen. Az ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenccel együtt végig azt állította: nem doppingolt, nem manipulálta a vizeletét, számára érthetetlen, miként lett mégis pozitív a mintája.
A doppingbotrány Aján Tamás szerepét is felvetette, aki egy sajtóbeszélgetésen annak a sejtésének adott hangot, hogy súlyemelőink idegen vizeletet használtak Athénban. Állítása miatt Kecskés beperelte. Tegnapra tűzték ki a tárgyalás első fordulóját, amelyen a sportvezető „pontosította” véleményét, mire a súlyemelő elállt a pertől.
Aján Tamás közokiratként hitelesített nyilatkozatát érdemes szó szerint idézni, mert további kérdéseket is felvet: „…én nem azt állítottam, hogy Kecskés Zoltán kicserélte a saját vizeletmintáját máséra. Én annak a véleményemnek adtam hangot, hogy a magam részéről elhiszem, Kecskés Zoltán nem doppingolt. Kecskés Zoltán ezen állítását én elfogadtam, és abból logikai úton, véleményként azt a következtetést vontam le, hogy – mivel a doppingeredmények hitelességéhez kétség nem férhet –, ha Kecskés nem doppingolt, de mégis pozitív eredményt produkált, úgy talán nem az ő vizeletmintáját minősítették meg nem engedett szert tartalmazónak.”
Aján Tamás mindezt a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnökeként, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tagjaként mondja. S az idézet utolsó mondata úgy is értelmezhető, hogy Kecskés vizeletmintáját elcserélték az athéni laborban. Ha pedig Aján ezt állítja, annak beláthatatlanok a következményei. Eddig ugyanis abban a hiszemben voltunk, hogy az athéni labor eredményei megkérdőjelezhetetlenek. A helyzet értelmezése az ügyvédek feladata, mindenesetre Aján nyilatkozata alighanem Gyurkovics Ferenc érdeklődését is felkelti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.