Március végétől október végéig hét hónap alatt 16 (MotoGP-ben 17) állomáson át repesztik végig a világot a gyorsaságimotoros- vb-sorozat résztvevői, köztük két magyar, Talmácsi Gábor és Tóth Imre. A nyitás és a zárás színhelye Spanyolország, hiszen a mai időmérő futammal kezdődő e hét végi első futamnak Jerez, az utolsónak pedig Valencia ad otthont. Közte még akad egy nagydíj Barcelonában is, nem véletlen, hogy a tesztek zömét is ezeken a pályákon tudták le a versenyzők. Talmácsinak különösen szüksége volt a felkészülésre, hiszen, mint ismert, leszállt arról a 125 köbcentis KTM-ről, amelynek nyergében tavaly vb-bronzérmet szerzett, s átült egy Hondára a Humangest színeiben. Ettől függetlenül optimistán várja a rajtot: „Nagyon jól sikerültek a tesztelések az új csapatommal, napról napra jobban éreztem a motort. Az idei szezon lesz várhatóan a legerősebb évadom, jósolgatni nem szeretnék, de az biztos: minden futamon nyerni akarok.”
Tavaly ez háromszor sikerült egy-egy második és harmadik hely mellett, kíváncsian várjuk az idei eredményeket. Talmácsinak a címvédő svájci Thomas Lüthi, a korábbi finn csapattárs, Mika Kallio vagy az olasz Mattia Pasini lehet a legnagyobb riválisa, Tóth Imre ugyan nem, de ő is sokat javulhat a félgyári Aprilia nyergében. Eggyel feljebb, a negyedlitereseknél új fiú például a 125-ösöktől érkezett Marco Simoncelli, de az itteni motorja még nem világbajnoki szintű. A címvédő spanyol Daniel Pedrosa a „királykategóriának” számító MotoGP-be igazolt, csakúgy mint a mögötte második amerikai Kasey Stoner, tehát szabad az út például Talmácsi olasz csapattársa, a tavalyi harmadik Andrea Dovizioso előtt. A MotoGP favoritja természetesen a hétszeres világbajnok olasz Valentino Rossi, aki igazi zseni a technikai sportokban. Sportága minden létező díját besöpörte már, januárban például egy hat és fél kilós, drágakövekkel kirakott aranysisakot kapott. No nem ebben ül majd Yamahája nyergében…
A szezonnyitó Spanyol Nagydíjon ma és szombaton rendezik a két időmérő edzést, majd vasárnap – a honfitársainkat érintő 125 kcm-ben 11 órakor – következik a futam az ország legdélibb csücskéhez közeli városkában, Jerez de la Fronterában.
Remélhetően zajos magyar sikerrel.
A legendás edző: legyőzte a rákot
