Határozott szándéka volt a Magyar Súlyemelő-szövetség elnökségének az athéni doppingügyek lezárása, és a súlyemelősport fejlődési feltételeinek biztosítása, ezért a Legfőbb Ügyészség (LÜ) egyébként nem kötelező ajánlásainak eleget tett, azokat nem vitatta. E megállapítást az a sajtóközlemény tartalmazza, amelyben az MSSZ reagált az LÜ óvására. (Az ügyészség törvénytelennek ítélte a Gyurkovics Ferenc, Kecskés Zoltán és Kovács Zoltán ellen lefolytatott eljárásokat.)
„Bizonyos érdekek újra címlapokra erőltették sportágunkat a doppinggal összefüggésben. Történt mindez úgy, hogy számos állítás tájékozatlanságról tanúskodik. Ez a hiba elkerülhető lett volna egy előzetes, szövetségünknél tett, érdemi tájékozódás révén” – szögezte le az MSSZ 2005 szeptembere óta hivatalban lévő elnökségének nevében Fehér Tamás elnök.
Már az időpont is megvan: ekkor tér vissza Messi Barcelonába
