Kiesés után is versenyben

Több fronton is vereséget szenvedett a hét végén a magyar jégkorong. A nagyválogatott szombaton másodszorra is – ezúttal 1-0-ra – kikapott Németországtól barátságos meccsen, az U18-as csapat pedig a miskolci rendezésű divízió I-es világbajnokságon esett ki. A szakemberek szerint azonban rövid és hosszú távon sem kell aggódni a sportág hazai jövője miatt.

Évek óta súlyos kérdésként merül fel: mi lesz a magyar jégkoronggal, ha kiöregszik a Ladányi, Ocskay, Palkovics fémjelezte korosztály? Sokáig nem érkezett erre megnyugtató felelet, az elmúlt esztendők fejleményei azonban megnyugtatók. Annak ellenére, hogy például U18-as válogatottunk – az U20-as januári kudarcához hasonlóan – vasárnap kiesett a divízió I-ből.
Magyarázkodás helyett nézzük a tényeket. Utánpótlás szinten az A csoportos elitet csak tíz csapat alkotja, így a második vonal értelemszerűen sokkal színvonalasabb. Miskolcon az alábbi csapatok vendégeskedtek (a végeredmény sorrendjében): Svájc, Szlovénia, Kazahsztán, Franciaország és Ausztria. A felnőtteknél – Franciaországot leszámítva – valamennyi ország az A csoportban vitézkedik. Továbbá a magyar válogatott nem pofozógépként esett ki. Egy kivétellel valamennyi ellenfelével szoros meccset játszott, igaz, éppen utolsó találkozóján, a kiesési rangadón csuklott össze Ausztriával szemben. Kovács Zoltán főtitkárt kérdeztük ennek az okáról.
– Egészen vasárnap estig, a meccs kezdetéig a szlovák szövetség elnökétől kezdve a kanadai bírófőnökig mindenki dicsért bennünket, hogy mennyire jó csapatunk van – kezdte Kovács Zoltán. – Az utolsó mérkőzésen azonban feltűnően kiütköztek a gyengeségeink. Már az is bosszantó volt, hogy Szlovénia ellen az utolsó harmadban kétgólos előnyt elherdálva kaptunk ki, Ausztriától azonban esély nélkül szenvedtünk vereséget. Kiesésünk nem szakmai, hanem elsősorban pedagógia dolgokon múlott. Dusan Kapusta (a Dunaferr korábbi vezetőedzője és a válogatott szövetségi kapitánya – a szerk.) kiváló edző, ám igazi csapatként nem tudta összetartani a fiúkat. Hiányzott közötte és a játékosok között a személyes kapcsolat, ami tizenéveseknél különösen fontos. Ügyesek a srácok, de több törődést igényelnének. Például azért, hogy meccsek után egyiknek-másiknak ne az legyen az első dolga, hogy rágyújtson egy cigire, hanem társaival együtt elemezze a vereség okait, és erőt merítsenek egymásból.
A magyar jégkorongnak jelenleg talán az a legnagyobb gondja, hogy hiányzik a felkészült magyar edzőgárda. Játékosokban, tehetségekben nincs hiány, sőt most már jégcsarnokokban sem. A néhány évvel ezelőtti elkeserítő helyzettel szemben, amikor csak Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Szegeden volt jégpálya, most már további kilenc helyen – Budapesten (Megyeri út, Koriközpont, gyakorlópálya, Pesterzsébet), Miskolcon, Győrött, Debrecenben, Kaposvárott, Zalaegerszegen – is adott ez a feltétel. Újabb lökést akkor kaphat a sportág, ha a mostani klasszisok közül többen majd edzőként kamatoztatják megszerzett tudásukat.
Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy most rögtön vonuljanak vissza. A következő néhány évben még valóra válhat a nagy álom, az A csoportos tagság. Igaz, valószínűleg nem az idén. Két hét múlva hétfőtől Ocskayék a házigazda Franciaország mellett Németországgal, Japánnal, Nagy-Britanniával és Izraellel mérkőznek meg. A dobogós helyezés ezúttal valóban bravúr lenne. De a kiesés sem fenyeget.

Csíkszereda is visszatér. A felvidéki Érsekújvár után újabb határon túli csapattal bővülhet a magyar bajnokság mezőnye. A hét végén az Alba Volán, az Újpest és a Miskolc vezetői rábólintottak arra, hogy a 2006–2007-es idényben a Csíkszereda is csatlakozzon a magyar pontvadászathoz. Érsekújvár és Csíkszereda között óriási a különbség. Előbbi közel van a határhoz, ám csak egy-két magyar nemzetiségű játékost foglalkoztat, utóbbi több mint hatszáz kilométerre fekszik Budapesttől, viszont zömében magyarok alkotják a keretét. A nagy távolság miatt a tervek szerint egy-egy csíki vendégszereplés alkalmával a csapatok több mérkőzést is játszanának.