Kékszalag immár 38. alkalommal

V I T O R L Á Z Á S

Munkatársunktól
2006. 06. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hagyományainkat az élet minden területén illik megőrizni. Így gondolkodnak a magyar vitorlázók is, hiszen 1934 óta immár 38. alkalommal rendezik meg Európa legrégibb és leghosszabb tókerülő versenyét, a Kékszalag Nagydíjat. Korábban létezett Fehérszalag is fordított irányú Balaton-kerüléssel, ma már nem, viszont maradt különbség az évek között: 2004 óta a páros esztendőkben a legmodernebb, trapézos vagy többtestű hajóosztályok is elindulhatnak, páratlanokban viszont csak a hagyományos építésűek.
Tehát idén jöhetnek megint a szuperhajók, például a legnagyobb eséllyel induló Liberák. A címvédő és ötszörös győztes Litkey Farkas egy bérelt vitorlással vág neki július 7-én Balatonfüreden a viadalnak, a Clan des Team az olaszországi Garda-tó leggyorsabb Liberájának számít. A tavalyelőtti első Gardazurra kormányánál ezúttal Litkey Bence áll. A 12–16 fős csapattal versenyző, 13 méter hosszú Liberákat esetleg a háromszemélyes, hatméteres szkiffek győzhetik le, egyenletes, erős szél esetén. Ekkor van esély, hogy megdől a Németh István kormányozta legendás Nemere II. 1955-ben elért, 10 óra 40 perces rekordja.
Kerekes Kázmér, a magyar szövetség főtitkára a tegnapi tájékoztatón elmondta, tavaly 432 hajó indult, idén csúcsot jelentő 450 nevezővel lehet számolni a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihany–Keszthely–Tihany–Balatonfüred közötti, mintegy 450 km-es távon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.