Talmácsi Gábor 11. lett a 125 kcm-es géposztály szombati versenyén a gyorsaságimotoros-vb Holland Nagydíján, Assenben. Tóth Imre, a kategória másik magyarja a 29. helyen ért célba. Talmácsi későbbi végső pozíciójából indulva jól kapta el a rajtot, és a hatodik helyre jött fel, ám aztán visszacsúszott. Egyszer még előrejutott a nyolcadik pozícióba, ám végül 11.-ként haladt át a célvonalon. A viadal után a magyar motoros elmondta, hogy a versenyre több mint tíz fokkal emelkedett a hőmérséklet, amit azonnal megérzett a Honda. Már a felvezető körben gondok voltak a géppel, így a rajtrácson még állított rajta. A futam közben többször is előfordult, hogy nem tudott váltani, csak úgy, ha elvett a gázból, ez persze minden alkalommal időhátrányt jelentett számára. A kategória versenyét nagy csatában a finn Mika Kallio nyerte meg.
A 250 kcm-esek viadalán a pontversenyben második helyen álló, spanyol Jorge Lorenzo győzött. A királykategóriában az amerikai Nicky Hayden végzett az élen, miután a végig vele együtt haladó honfitársa, Colin Edwards az utolsó körben bukott. Hayden ezzel megerősítette összetettbeli vezető pozícióját. A második helyen a japán Nakano Sinya, a harmadikon pedig a spanyol Daniel Pedrosa végzett. A versenyen rajthoz állt a csütörtökön súlyos balesetet szenvedett címvédő Valentino Rossi is, aki az utolsó helyről indulva, kéztörése ellenére nyolcadikként ért célba.
Seremet Sándor: Jermak és Zelenszkij között jelentős az összhang
