Bujdoso verte a magyar kardozókat

V Í V Á S

Munkatársunktól
2006. 07. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két, felettébb halovány eredményeket hozott egyéni versenynap után tegnap csapatban sem remekeltek vívóink a törökországi Izmirben zajló Európa-bajnokságon. A tavalyi lipcsei vb-n bronzérmes női kardozóink első két összecsapásán nem kellett izgulnunk, mert a Nagy Orsolya, Csaba Edina, Sznopek Gabriella, Varga Dóra összetételű kvartett előbb 45-21-re lelépte a spanyolokat, majd a négy közé jutásért ugyanilyen simán, 45-25-re kikapott a franciáktól. A kilenc asszóból két döntetlen mellett hetet elvesztettünk. A folytatásban az 5–8. helyért a németek is leküzdhetetlen akadálynak bizonyultak, s a 41-45-es eredmény úgy alakult ki, hogy az ellenfél legjobbja a mindhárom asszóját megnyert Alexandra Bujdoso, a szöuli olimpián győztes kardcsapatunk oszlopos tagjának, Bujdosó Imrének mindössze 16 éves, kettős állampolgárságú lánya volt. (Az egyéniben Nagy Orsolyát is ő verte ki.) Együttesünk a 7. helyet végül megszerezte, 45-40-re verte a briteket, de ez sovány vigasz.
Férfi tőrcsapatunk (Mazza Lorenzo, Bíró Péter, Huszka Zsombor, Szabados Gábor) már a nyolc közé sem jutott be, mert az első mérkőzésén bántóan ellenállás nélkül, 45-33-ra kikapott az izraeliektől. Ezt követően azonban a portugálokat és a hollandokat is legyűrte, 45-40-re, illetve 45-41-re, majd a szakágban jóval magasabb kategóriát képviselő németek ellen mérkőzés nélkül nyert, így végül a kilencedik helyen kötött ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.