Remek rajt
A tegnap délelőtti 1000 m-es előfutamokkal megkezdődött a csehországi Racicében a kajak-kenu Európa-bajnokság: a leghosszabb távon próbálkozó magyar egységek közül hét máris döntős, kettő pedig a mai középfutamban folytathatja szereplését. A délutáni 500-as előfutamok során is remekül szerepeltek a magyar versenyzők, ennek köszönhetően a kilenc számból nyolcban már döntősök, egyedül a K1-ben érdekelt Benkő Zoltán lesz kénytelen a középfutamban is rajthoz állni. (MTI)
Teljes éremkollekció
Kis Gergő arany-, Verrasztó Dávid ezüst-, Dara Eszter bronzérmet szerzett a Palma de Mallorca-i ifjúsági úszó Európa-bajnokság nyitónapján. Mindhárom magyar 400 méter vegyesen állhatott fel a dobogóra. (MTI)
Kővágó balesete
Motorbalesetet szenvedett, így veszélybe került az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán indulása az egy hónap múlva kezdődő göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon. A diszkoszvető teljes gyógyulása az első vizsgálatok szerint négy-öt hetet vesz igénybe. (MTI)
Juniorbronz
Tegnap négy női súlycsoport küzdelmeivel folytatódott a szombathelyi junior birkózó Európa-bajnokság. A magyarok közül a 48 kg-ban bronzérmes Barka Emese szerepelt a legjobban. (MTI)
Hemingway Kispesten
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaságnak új többségi tulajdonosa lesz George F. Hemingway személyében. Az amerikai–magyar üzletember 80 százalékos üzletrészt vásárol meg. A klub – hivatalos honlapja szerint – visszafizette a reorganizációs hitelt, valamint rendezte a fegyelmi bizottság által korábban kiszabott büntetést, így elhárult minden akadály az élvonalbeli indulás elől. (MTI)
Váci gondok
A magyar labdarúgás klublicencadó testülete első fokon azt a döntést hozta, hogy a másodosztályból az NB I-be felkerülő két csapat közül a Paks kérelmét egyhangúlag elfogadja, ellenben a Vác kérelmét elutasítja. A váci együttesnek lehetősége van fellebbezésre. (MTI)
Elhunyt Fredriksson
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Gert Fredriksson, az olimpiák történetének legeredményesebb férfi kajakosa, aki négy olimpián vett részt, és összesen hat aranyérmet szerzett. (MTI)
Seremet Sándor: Jermak és Zelenszkij között jelentős az összhang
