Villámgól és vereség

Várhidi Péter szövetségi kapitány a történelmi montenegrói vendégeskedés előtt úgy fogalmazott, sokat tanulhat az általa megfiatalított magyar labdarúgó-válogatott az ilyen hangulatú, színvonalú mérkőzésekből. A szombati lecke a következő: nehéz körülmények között, zuhogó esőben hogyan lehet olyan csapattól kikapni, amely vélhetően még a miénknél is gyengébb, viszont szívvel-lélekkel harcol a győzelemért.

Tőlünk néhány száz kilométerre délre más csapatsportágak képviselői is megtapasztalhatták, nem csak most a labdarúgók, milyen érzés olyan ellenféllel megküzdeni, amely tudása mellett másra is támaszkodik: a nemzeti érzéseire.
A tavaly függetlenné vált Montenegró labdarúgó-válogatottja szombaton első hivatalos mérkőzését vívta. A sok helyről összeverbuvált alakulat szakvezetője, Zoran Filipovics saját bevallása szerint még közvetlenül a történelmi premier előtt sem tudta, mi lesz a taktika. Klasszikus csapatszellemről, összeszokottságról ebben az esetben tehát kár lenne beszélni, ráadásul a gárda sem világverő, egyetlen jegyzett játékosa az AS Romában légióskodó Vucsinics. Ám azt mindenki tudta a pályán, hogy egy kis ország, egy kis nép számára menynyire jelentős ez a mérkőzés. Aki elfelejtette volna, annak meg csak ki kellett pillantania a podgoricai Buducsnoszt stadionjának zuhogó esőben is megtelt nézőterére, a sikerre éhes szurkolókra. Az eredmény: az első másodpercekben kapott gól ellenére küzdelem az utolsó pillanatig, s végül 2-1-es hazai diadal. Ahogy Dejan Szavicsevics, a Crvena Zvezdával 1991-ben BEK-et, a Milannal 1994-ben BL-t nyert egykori világsztár, a montenegrói futballszövetség elnöke fogalmazott a meccs után: „Számunkra ma csak a győzelem volt a fontos.”
Nekünk, magyaroknak viszont nem, ezért kaptunk ki. Pedig nagyszerűen indult a mérkőzés, alig telt el pár másodperc, és Tőzsér szabadrúgása után Priskin csodás mozdulattal perdített a hazai kapu közepébe. A Watford csatára Várhidi Péter szövetségi kapitányságának eddigi négy mérkőzésén öt gólt szerzett, de úgy is fogalmazhatunk, hogy november óta minden magyar találat az ő nevéhez fűződik. Podgoricán ugyan Balogh is lőtt egyet, de azt a szlovén játékvezető – aki végig „hazai pályát” fújt – állítólagos les miatt érvénytelenítette. Az első félidőben zömmel a magyar akarat érvényesült a felázott pályán, de Polekszics jobban védett, mint klubjában, Tatabányán szokott, így nem növekedett a vendégelőny. A második félidő folyamán a hazaiak mind a hat cseréjüket kihasználták, nálunk szünetben némileg érthetetlen módon kapusposzton történt váltás (tegyük hozzá, Fülöp nem védett rosszul), utána Huszti és Farkas jött be. Nem miattuk, inkább az egyre lelkesebb montenegróiak miatt lassan, de biztosan megváltozott a meccs képe, két rutintalan középhátvédünk, Vaskó és Balogh pedig „fordított”: előbbi lerántotta Purovicsot, amit Vucsinics torolt meg tizenegyessel, utóbbi felrúgta a római spílert, ezt a büntetőt Burzanovics értékesítette.
A mai magyar labdarúgásban egy ilyen „tisztes” vereség felett kár lenne hosszan borongani, Várhidi Péter sem tette ezt. „Felemás érzéseim vannak, mert az első félidőben nagyon jól játszottunk. A másodikban mindent egy lapra feltéve támadott a riválisunk, és siker koronázta erőfeszítéseit. Sok ilyen mérkőzést kell játszanunk, hogy tovább építkezhessünk, s haladhassunk a megkezdett úton” – nyilatkozta a szövetségi kapitány. Az utolsó mondat már a szokásos tiráda, nem sokat lehet vele kezdeni, hiszen a montenegrói meccs alapján sem derült ki, az említett út hová vezet. Ami tény, kikaptunk egy nálunk alacsonyabban jegyzett, vélhetően rosszabb csapattól, s ez bizony szerdán Moldova ellen Eb-selejtezőn is megismétlődhet.
Nincs mese, valahonnan pluszmotivációt kellene meríteni, ha nem a nemzeti érzésből, akkor máshonnan, mert a szerény tudás már nem elég.