Doppingolt, mégis indítanák az olimpián

A pekingi játékokon férfi 1500 méteren első, ám aranyérmétől doppingolás miatt megfosztott bahreini Rasid Ramzit nevezni szeretné hazája a jövő évi londoni olimpiára.

TK
2011. 10. 26. 4:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amed bin Hamad Al Kalifa sejk, az ország olimpiai bizottságának főtitkára jelezte, ha Ramzi megfelelő eredményeket ér el jövőre, s a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is engedélyt ad szereplésére, akkor Bahrein indítani fogja a marokkói születésű középtávfutót. Ramziék abban bíznak, hogy az ő esetére is vonatkozik a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) október elején meghozott döntése, amely eltörölte a NOB hat hónapos szabályát, azaz nem lehet kizárni a hat hónapnál súlyosabb eltiltást kapott sportolókat a következő olimpiáról, mert azzal kétszer büntetnék őket.

A 2005-ben 800-on és 1500-on is világbajnoki címet szerzett 31 éves futónak a pekingi játékokon, közvetlenül győzelme után adott mintájában a CERA nevű szer nyomaira bukkantak, így aranyérmétől megfosztották, s két évre eltiltották.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.