Sőt, az előző mondatból az „egyik” szót akár el is hagyhatjuk, hiszen a tavalyi második fogadja az aranyérmest, amelynek soraiból hiányzik az agyrázkódást szenvedett kapus, Pálinger Katalin, valamint a sérült balszélső, Vérten Orsolya. A győri klasszisok ráadásul múlt vasárnap még válogatott színekben vívtak Fehéroroszországban Eb-selejtezőt, az előttünk álló hétvégén pedig már Metzben lépnek fel BL-csoportmeccsen, úgyhogy mikor, hol és ki csíphetné el őket, ha nem éppen ma a cívisvárosban a „Loki”? Ha így történne, felérne egy kisebb csodával és közepes erejű szenzációval, hiszen az ETO legutóbb 2009. február 1-jén kapott ki magyar bajnokin a Népligetben, 35-34-re, a Fraditól.
Mindezek ismeretében teljesen érthető – mit érthető, elvárható! –, hogy a hazai kézilabda közvetítésére szakosodott (és feladatát általában remekül ellátó) csatorna, a Sportklub ma 18 órától Debrecenből sugároz női mérkőzést. Csakhogy nem a Győr, hanem a Békéscsaba vendégjátéka kerül képernyőre! Az a találkozó, amely szeptember 30-án 28-20-as hazai sikerrel végződött. Bizonyára falni fogják a nézők a majd' egy hónapos képeket, halálra izgulják magukat a csabaiak felzárkózásán, végül a mindent eldöntő, szilaj debreceni hajrán. A tévében mondjuk Leposava Glusica készül lőni, a valóságban pedig Görbicz Anita.
Engedelmükkel, mi este fél nyolc után mégsem a DVSC–Békéscsaba parti végeredményét közöljük – ami ugyebár 28-20 –, hanem a DVSC–ETO rangadóét. Mint ahogyan a Sportklub internetes oldalán is ezt harangozzák be.
Helyesen teszik; eszerint mégsem kerülte el a figyelmüket, hogy ma rendezik.