– A legjobb öt csapat ellen is úgy állunk ki, hogy megpróbáljuk őket megverni, akár otthon, akár idegenben. Az Eger, Szeged, Vasas hármas ellen a legnehezebb, otthon a Szegedtől kettővel kaptunk ki, most szombaton pedig a Komjádi uszodában néggyel a Vasastól. A Honvéd ellen az utolsó negyedben maradtunk alul, de még megyünk Szolnokra az ősz folyamán. Azt gondolom, az első hatba mindenképpen bekerülünk, s a rájátszásban az ötödik helyről majd ki-ki meccs fog dönteni – latolgatta a Debrecen esélyeit, vagy inkább reményeit Varga Tamás.
– Debrecenben amúgy sem csak az idei évről beszélnek, hanem távlati elképzelésekről is. Bár hasonló volt a helyzet egy éve a Fradinál is, ahonnan aztán önnel együtt négyen is a Hajdúságba költöztek.
– Remélem, itt tényleg hosszabb távra terveznek, a debreceni csapat költségvetése duplájára duzzadt az idei szezonra. Ha sikerül nagyon jó eredményt elérnünk idén, akkor egy kis plusz erősítéssel még feljebb léphetünk.
– Emellett ön ugyanitt gyerekekkel is örömmel foglalkozna. Mikor jöhet el ennek az ideje?
– Amint felkérnek. Akár még aktív játékosként is szívesen csinálnám.
– Szeptemberben házasodott, ám a nászútra egyelőre nem juthatott idő. De ha jól sejtem, nem is jövő nyárra tervezi…
– Így van, nagyon várom a meghívót Kemény Dénestől a válogatottba, hogy ott lehessek a londoni olimpián. Azt gondolom, mind a kondíciómmal, mind a játékommal jelzem is, mennyire motivált vagyok. Most a Vasas ellen végigcentereztem három negyedet, s talán egyedülállóként a magyar mezőnyben ugyanúgy veszélyes vagyok centerként, mint erős hátul, bekként. Ha ezzel tudok segíteni a válogatottnak, s a kapitány is úgy látja, hogy szükség van ilyen játékosra, akkor szerintem be fog hívni.
– A Vasas ellen, 2–7-es állásnál egy jól sikerült blokknak is úgy örült, mintha döntő jelentősége lett volna, talán ez is ezt a törekvést mutatja.
– Igen, az edzőnk mindig azt mondja, hogy koncentráljunk csak a meccsre, hát én nem is tudok másra. Az egyik ujjam most ki is ugrott a találkozó alatt, de ezt is próbáltam úgy kikapcsolni, hogy ne figyeljek a fájdalomra. A meccs alatt csak a meccs számít.