„Nem haladnak a nemzetközi színvonallal”
Ormai László, a Magyar Edzők Társaságának elnöke kiemelte, hogy a szervezet évek óta szorgalmazza az edzőképzés színvonalának emelését, azon belül a kötelező edzői továbbképzés bevezetését. Megítélésük szerint ugyanis az elmúlt évek gyengébb sportszerepléseinek egyik oka az edzők ismerethiánya, pontosabban az, hogy egy részük „nem halad a nemzetközi színvonallal”.
Utalt rá, a Magyar Edzők Társasága rendszeresen szervez konferenciákat több száz szakember részvételével, de a megoldást az államilag támogatott továbbképzések jelentenék. Az önkéntes, fizetős továbbképzéseket az alacsony edzői bérekből nehéz finanszírozni, ráadásul a klubok sem díjazzák, ha az edző továbbképzésre hivatkozva távol marad az edzésektől, az egyesületi munkától.
Ormai László kitért arra is, hogy fontos lenne javítani a tízezres létszámú hazai edzői kar anyagi helyzetén is, a jelenlegi ösztöndíjrendszer ugyanis csak néhány száz szakembernek tud jobb életkörülményeket biztosítani.
A kongresszuson először adták át a Magyar Edzők Társaságának közelmúltban alapított Aranyplakett-díját. Az évtizedeken keresztül a sportban nyújtott kimagasló tevékenysége elismeréseként Barta Margit íjászedző, Furkó Kálmán karateedző, Joszkin János birkózóedző és Takács István súlyemelőedző részesült az elismerésben.
Ormai László elmondta, hogy a díjra a mesteredzői kollégium tett javaslatot a társaság elnökségének. Az apropót az adta, hogy szigorú kritériumok alapján 20-30 pályázóból évente mindössze 4-6 szakember kaphat mesteredzői oklevelet, pedig sokan vannak, akik egész életük munkája okán megérdemelnének egy magas kitüntetést.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!