Fortuna kegyére várva

Kedden sorsolják a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős csoportjait, illetve a KEK és az EHF-kupa nyolcaddöntőinek párosítását.

Ballai Attila
2011. 11. 14. 11:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel a még versenyben lévő hat magyar csapat többségének továbbjutását már az elmúlt hét végi mérkőzések előtt biztosra vehettük, szombaton és vasárnap nem egy pályán hangzott el: nem is a meccsek, hanem a sorsolás adta lehetőségek jelentik az izgalmat. Amit tovább fokozhat, hogy a kontinentális szövetség, az EHF hétfőn délelőtt nyilvánosságra hozta a kiemelés rendjét.

Pontosabban a Bajnokok Ligájában erre nem volt szükség, hiszen a klubok önmagukat minősítették: a Győri Audi ETO mellett a montenegrói Podgorica, a norvég Larvik és a román Oltchim Valcea elsőként, a dán Midtjylland, a szlovén Krim Ljubljana, a francia Metz és a spanyol Itxako másodikként jutott be a legjobb nyolc közé. A két négyes csoportot úgy állítják össze, hogy mindkettőbe két-két elsőt és másodikat húznak, ügyelve arra, hogy az előző körben egy kvartettben szerepeltek ezúttal elkerüljék egymást.

Ebből adódóan a Győr mellé egy elsőt sorolnak, annak kiléte már egyértelműen meghatározza a további két másodikat, és ez a rendszer három lehetőséget hagy nyitva. Az első szerint az ETO a Podgoricával, a Ljubljanával és az Itxakóval, a második szerint a Larvikkal, a Midtjyllanddal és az Itxakóval, a harmadik szerint a Valceával, a Midtjyllanddal és a Ljubljanával alkotna egy négyest. Talán a második verzió tűnik a legkellemetlenebbnek, egyrészt mert így már a nyolc között szembe kellene nézni a két tavalyi BL-döntőssel, a Larvikkal és az Itxakóval, másrészt mert – elnézést kérve Mehlmann Ibolyától, a szlovének remek jobbátlövőjétől – a leggyengébbnek tűnő alakulat talán a Krim Ljubljana, így nem ártana az ellenfelek között tudni. A dilemma persze elintézhető azzal, hogy a Győr BL-győzelemre, de minimum fináléra vágyik, ebben az esetben pedig a négy közé jutása vetélytárstól függetlenül kötelező.

A KEK-ben és az EHF-kupában egyszerűbb a helyzet, hiszen a nyolcaddöntő tizenhatos mezőnyét két részre osztották. A KEK-ben az első kasztban található a BL-ből ide süllyedt négy csoportharmadik, valamint a Ferencváros és az Alcoa, a másodikban pedig a Debrecen, amelynek így 25 százalék az esélye arra, hogy magyar riválist fogjon ki. Íme a kiemeltek: FTC-Rail Cargo Hungaria, Alcoa FKC, Mar Sagunto (spanyol), HC Leipzig (német), Byåsen Trondheim (norvég), Viborg HK (dán), Randers (dán), Dinamo Volgograd (orosz); majd a második kalap: DVSC, WHC Metalurg (macedón), Zaglebie Lubin (lengyel), Jolidon Cluj (román), Rosztov (orosz), Zvezda Zvenyigorod (orosz), RK Zajecar (szerb), IK Sävehof (svéd).

Az EHF-kupában is összejöhet a Vác–Békéscsaba belharc, hiszen az első kalapba sorolták a Vác mellett a KIF Vejent és a Holstebrót (mindkettő dán), a Mar Alicantét (spanyol), a Nimes-et (francia), a Leverkusent (német), a CSM Bucurestit (román), valamint a Lada Togliattit (orosz), a másodikban pedig ott rekedt a Békéscsaba, az Esbjerg (dán), a Bassin D’Arcachon (francia), a Frankfurter HC (német), a Zalau (román), az Asztrahány (orosz), a Milli Piyango (török) és a Bera Bera Balonmano (spanyol).

Ha a listákat végigböngésszük, láthatjuk, kedden komoly szerep jut Fortunának, mert bár hajlamosak vagyunk elfogadni a klisét, hogy a nemzetközi kupák nyolcaddöntőiben már nincs gyenge ellenfél, ám a fenti névsorok bizonyítják: igenis van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.