Katonai kiképzéssel az olimpiára

A történet alig hat évre nyúlik vissza, de van, aki házasságát is „felfüggeszti” az ötkarikás játékok érdekében.

Radványi Benedek
2011. 11. 07. 9:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kerettagok a felkészülés részeként még a brit hadsereghez is ellátogattak egy napra, ám inkább a móka kedvéért, mintsem tartós csatlakozási szándékkal. A csapatépítő tréning keretében a kiképzőbázison futottak, meneteltek, lőttek, húzódzkodtak, súlyokat emeltek, sőt azt is kipróbálhatták, milyen, ha egyedül maradnak a terepen, s tábori körülmények között kell főzniük. Vagyis egy teljes napot úgy töltöttek, mintha ők is az állományhoz tartoznának, s az egyik vezető tiszt szerint a lányoknak van olyan kondíciójuk, amivel felérnek a hivatásos katonák szintjéhez. Több esetben csapatként kellett együtt dolgozniuk, így az itt szerzett tapasztalatok egy része a kézilabdapályán is hasznosítható. Az egyik játékos szerint csupán az okozott nehézséget, hogy az izzasztó programnak köszönhetően elmosódott a sminkje…

Ha az olimpián is ez lesz az egyetlen probléma, siker koronázhatja erőfeszítéseiket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.