Hol van már a tavalyi hó

Arn Gréta tavaly megnyerte az aucklandi évadnyitó női tenisztornát, az idén viszont már az első fordulóban kikapott.

Deák Zsigmond
2012. 01. 03. 17:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olimpia olyan érték, amit össze sem lehet hasonlítani egy Grand Slam-versennyel. Más sportágakban négy év munkája fekszik benne, ez négy év csúcsa – nyilatkozta tavaly a Magyar Nemzet Sport7fő című mellékletének nagyinterjújában Arn Gréta, a jelenlegi legjobb hazai teniszező. Ezek után nem véletlen, hogy a női világranglista 63. helyezettje – aki 2011 májusában állt a legelőrébb, a 40. pozícióban – a londoni kvalifikációt állította célkeresztjébe. Ehhez június elején, a Roland Garros után papíron az első hatvanban, az azonos nemzetbeliek kiesése miatt viszont kicsit hátrébb, az első nyolcvanban kellene állnia. Ránézésre nem lehetetlen küldetés, még úgy sem, hogy tavaly nyári sérülése után gyenge fél évet produkált. Lakhelyén, Rómában készült az új szezonra, amelyet az új-zélandi Aucklandban nyitott. Itt egy éve bravúros tornagyőzelmet aratott, az idén viszont azonnal kiesett, az 5. kiemelt német Julia Görgestől kapott ki 7:5, 3:6, 6:4-re. A csinos német lányt, aki közben a rangsor 21. helyére tört előre, az előző idényben ugyanitt legyőzte.

Arnnak most lesz ideje edzeni a hobarti folytatás, s az azt követő Australian Open előtt. Utána kihagyja a magyar női válogatott izraeli csoportmérkőzéseit a Fed-kupában. Ahogy Barátosi Levente szakvezető fogalmazott: „A legerősebb összeállítású gárdával szerettem volna utazni, de ez sajnos nem jött össze, mert Arn Gréta nem jön velünk. Évek óta a csapat rendelkezésére állt, becsülettel megállta a helyét, most azonban nem sikerült megegyeznie a szövetséggel a feltételekben. Ráadásul most az év elején nagyon sok pontot kell megvédenie ahhoz, hogy megfelelő ranglistahelyezéssel elindulhasson az olimpiai játékokon.” Aucklandben nem sikerült a pontvédés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.