Bejelentették: az összes Tour-győzelmét elveszik Armstrongtól

Megfosztja hét Tour de France-győzelmétől Lance Armstrongot az amerikai doppingellenes ügynökség.

NT
2012. 08. 24. 6:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Armstrong közleményben jelentette be a megszabott éjféli határidő előtt, hogy nem folytatja a küzdelmet a vádak ellen. „Minden ember életében eljön az az idő, amikor ki kell mondania: ami sok, az sok! Számomra most jött el. Küzdenem kellett azon vádak ellen, hogy csaltam, és igazságtalan előnyre szert téve nyertem el 1999 óta a hét Tourt” – olvasható az amerikai kerékpáros honlapján. „Szomorú nap ez a mai mindannyiunknak, akik szeretjük a sportot és sportolóinkat” – írta közleményében Travis Tygart, az USADA vezetője.

John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke azt nyilatkozta, Armstrong gyakorlatilag elismerte bűnösségét azzal, hogy a továbbiakban nem küzd az ellene felhozott vádakkal szemben. „Biztos vagyok abban, hogy az USADA a WADA által előírt szabályoknak megfelelően reagált” – fogalmazott Fahey. „Most kiszabhatóak azok a büntetések, amelyek érvényesítésére ilyen esetekben a WADA előírásai szerint lehetőség van” – közölte.

Az USADA június 14-én eljárást indított, majd június 30-án vádat emelt Armstrong ellen. A kerékpározástól tavaly visszavonult sportembert doppingolással, illetve doppingszerekkel való kereskedéssel vádolják, az USADA többek között azt állítja, Armstrong 2009-es és 2010-es vérmintáin manipuláció nyomai mutathatók ki.

A szervezet még júniusban eltiltotta a sportolót mindennemű versenyzéstől, új szenvedélyének, a triatlonnak sem hódolhatott. Armstrong minden vádat tagadott, de tudta, ha elmarasztalják, megfoszthatják mind a hét Tour de France-győzelmétől.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.