90 éve született a csehszlovák csoda

Szeptember 19-én lenne 90 éves Emil Zátopek négyszeres olimpiai bajnok csehszlovák hosszútávfutó, az egyetlen sportoló, aki egy olimpián megnyerte mindhárom hosszútávú futószámot.

BuL
2012. 09. 17. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zátopek 1922. szeptember 19-én született Koprivnicéban, hatan voltak testvérek. Tizenhat évesen kezdett dolgozni a zlíni Bata cipőgyárban. 1940-ben elindult egy, a gyár által szponzorált 1500 méteres mezei futóversenyen, s minden edzés nélkül második lett. A siker nyomán kedvet kapott a futáshoz, és versenyszerűen sportolni kezdett, 1944-ben már ő tartotta a csehszlovák rekordot 2000, 3000 és 5000 méteren.

Aranyos házasság

Mindössze 26 éves volt, amikor az 1948-as londoni olimpián, kevés nemzetközi tapasztalattal a háta mögött megnyerte a 10 ezer méteres síkfutást, 5000 méteren pedig megszerezte a második helyet. Zátopek 1948 és 1954 között uralta a hosszú távú futóversenyeket: egymás után 38-szor diadalmaskodott a tízezer méteres versenyszámban, 1949-ben, tehát egy év alatt 11 alkalommal. A különböző távokon 18 világrekordot állított fel, ő futotta elsőként 29 percen belül a tízezer métert és egy órán belül a húszezret.


A sportoló az 1952-es helsinki olimpián addig és azóta is egyedülálló módon megnyerte nemcsak az ötezer és a tízezer méteres síkfutást, de a maratoni futást is, ráadásul mindegyiket új olimpiai rekorddal. Teljesítménynek értékét tovább növeli, hogy addig maratont még nem is futott versenyen. Ekkor már felesége volt a gerelyhajító Dana Ingová (Zátopková), aki ugyancsak a finn fővárosban lett a női gerelyhajítás olimpiai bajnoka, ugyanazon a napon, amikor férje megnyerte az 5000 méteres döntőt.

Csúnyán futott

Zátopek három Eb-aranyat is nyert: 1950-ben kettőt, 1954-ben egyet (akkoriban még nem rendeztek világbajnokságot), s háromszor (1949, 1951, 1952) választották meg a világ legjobb sportolójának. 1955-ben felállított két világrekordot (15 mérföldön és 25 ezer méteren), de az 1956-os melbourne-i olimpia előtt sérvműtéten esett át, és csak hatodik lett a maratoni futásban, a következő évben pedig bejelentette visszavonulását.

Zátopeket különleges, elegánsnak egyáltalán nem nevezhető futóstílusáról lehetett felismerni: úgy tűnt, hogy fejét és törzsét forgatva szinte kínlódva rója a köröket, a „Prágai Lokomotív” elnevezést azért kapta, mert futás közben gyakran zihált és fújtatott.

Nemcsak versenyzőként alkotott maradandót, de elméleti vonatkozásban is: kidolgozta az úgynevezett intenzív intervallumos (iramváltásos) futóedzés elméletét, amely napjainkban is a futók felkészülésének alapját képezi.

Emlékére operát írtak

Zátopek hazájában nemzeti hősnek számított, ezredesként dolgozott a honvédelmi minisztériumban. A fáma szerint ő járta ki 1957-ben, a hidegháború tetőpontján Antonín Zápotocky csehszlovák államfőnél, hogy az olimpiai aranyérmes csehszlovák diszkoszvető, Olga Fikotová feleségül mehessen amerikai választottjához, az ugyancsak olimpiai aranyérmes kalapácsvető Harold Connollyhoz.

Zátopek a kommunista párt demokratikus szárnyához tartozott, tiltakozott a prágai tavasz eltiprása ellen, így 1968 után kizárták a pártból és a hadseregből, s uránbányába, majd szeméttelepre küldték dolgozni. A rendszerváltás után 1990-ben rehabilitálták, majd 1998-ban életművéért Fehér Oroszlán Érdemrenddel tüntették ki.

A legendás futó hosszas betegeskedés után 78 éves korában, 2000. november 22-én hunyt el Prágában. Halála után a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Arany Érdeméremmel tüntette ki, Csehországban az évszázad sportolójává választották, s posztumusz Pierre de Coubertin-érmet kapott. Születésének nyolcvanadik évfordulóján a cseh posta bélyeggel emlékezett meg a futólegendáról, a NOB lausanne-i központjában lévő Olimpiai Múzeum kertjében és Prágában is szobrot állítottak tiszteletére. Idén júniusban 12 perces, Zátopekről szóló minioperát mutattak be Liverpoolban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.