Életmentő segítség a kormányzati támogatás

A kormány 76,2 millió forint állami támogatást biztosít a székesfehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiának.

TK
2012. 09. 18. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kedden sajtótájékoztatón ismertette: a szakosztály olyan adósságot halmozott fel, amíg az akadémiát működtette, hogy azt már nem lehetett helyi szinten, illetve szponzorok segítségével kezelni, ezért id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgatóval levelet küldtek Orbán Viktor miniszterelnöknek.

„A kérés meghallgatásra talált, és nettó 60 millió forintos segítségről hozott döntést a kormányzat – mondta Cser-Palkovics András. – Ha nem lett volna ez a támogatás, csak rossz döntéseket tudtunk volna hozni. A város nem tudta volna vállalni ezt, a szponzori háttér pedig nem tud többet adni, és a legrosszabb forgatókönyv alapján akár le is rombolhattuk volna azt, amit eddig felépítettünk. Nagy összefogásra volt, van és lesz szükség ahhoz, hogy ez a fellegvár működjön. A fehérvári hoki kétségtelenül a magyar jégkorongot is jelenti. Ez egy olyan érték, ami nemcsak Székesfehérvár, de az egész ország értéke.”

Id. Ocskay Gábor – aki életmentő segítségként értékelte a kormányzati támogatást – jelezte: a 2010-ben beindított (a 2009-ben elhunyt fia nevét viselő) akadémia első 16 hónapjának finanszírozását a felnőttcsapat sínylette meg.

„Ez körülbelül 160 millió forintot jelentett, és ez az összeg hiányzott a költségvetésből. A hiányt jó gazdálkodással, jegybevétellel 90 millió forintra tudtunk csökkenteni. Most a menedzsmentnek az a feladata, hogy rendezze a dolgokat, és neki kell látni, hogy májusig a tervezett bevételeket 30–40 millió forinttal túllépjük, és akkor a hatodik EBEL-szezonunkban elérhetjük, hogy ne egy komolyabb mínusszal zárjuk az évet” – mondta id. Ocskay. Hozzátette: „Hihetetlen nagy köszönettel tartozunk, s a felelősséget viselnünk kell, hogy a magyar jégkorong meghatározója Székesfehérvár.”

Amint elhangzott: a támogatás révén elhárulnak a jégkorongcsapat osztrák ligás (EBEL) szereplését veszélyeztető problémák, és lehetőség nyílik a további építkezésre.

A sajtótájékoztatón szóba került a Salzburgtól hazai jégen elszenvedett vasárnapi 9:2-es vereség is. Ilyen sok gólt ezt megelőzően még nem kapott a gárda az EBEL-ben. „Hetvenkét órának legalább el kell telnie a történések után, hogy döntés szülessen. Az látszik, hogy valami nincs a helyén. Most jelen pillanatban a diagnózis kialakítása az elsődleges feladat. Hogy az ügy vége sima gyógyszeres kezelés lesz vagy antibiotikum-kúra, esetleg műtét, rövid időn belül el fog dőlni” – összegzett id. Ocskay Gábor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.