Felépül végre a „Tüskecsarnok”

Eddig 33,5 milliárd forintot hívtak le a sportszervezetek az új sporttámogatási rendszerben. Felújítják a "Tüskecsarnokot" is.

KG
2012. 09. 19. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Sport Házában rendezett tanácskozás első felszólalója, Szalay Ferenc, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának – egyben a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének – elnöke kifejtette: két éve 12 milliárd, tavaly 21 milliárd, idén viszont már 33 milliárd forintot tesz ki a sportköltségvetés, azaz egyértelmű növekedési folyamat figyelhető meg azóta, hogy a kormány stratégiai ágazattá minősítette a sportot.

A magyar sportfinanszírozás korántsem egyenlő a TAO-val, az állami források és az önkormányzati hozzájárulások évi negyvenmilliárd forintot jelentenek – hangsúlyozta a fideszes politikus. A mindennapos testnevelés bevezetését követi a létesítményfejlesztési program, amelynek során 13 milliárd jut tornatermek építésére – sorolta a politikus. Hozzátette, hogy még három-négyszáz tornaterem hiányzik, ami azonban hat-hét év alatt korrigálható. Az öt látványsportágat érintő TAO-ból kiszorult sportágak helyzetén pedig akár úgy is lehetne javítani, hogy oda kerülne az a tíz-húszszázaléknyi jóváhagyott támogatás, amelyet végül nem hívtak le – mondta.

Már felújítják a még be sem fejezett „Tüskecsarnokot”

Szalay Ferenc közölte, hogy az NSI 203 milliós, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (Nusi) – a budapesti „Tüskecsarnok” felújításával együtt – 9,7 milliárdos, a versenysport 642 milliós, az akadémiai rendszer 1,7 milliárdos, az ösztöndíjprogramok 2,3 milliárdos, a szabadidősport 372 milliós, a diáksport 501 milliós, a várhatóan Győrben 2017-ben sorra kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 1,5 milliárdos, a debreceni stadionfejlesztés 9 milliárdos, a MOB 450 milliós, a Magyar Sport Háza 307 milliós állami támogatással számolhat, a sportlétesítmények biztonságára pedig 864 milliót fordítanak.

Bardóczy Gábor, az NSI megbízott főigazgatója előadásában rámutatott, hogy a 94,8 milliárd forintos igényelt TAO-támogatásból 44,8 milliárdot hagytak jóvá, amelyből végül 33,5 milliárdot hívtak le, összesen 1550 sportfejlesztési program révén.

A lehívott támogatások 69 százaléka a labdarúgáshoz kötődik, a 3150 magyarországi település közül pedig 744 érintett az új rendszerben – mondta Bardóczy Gábor. A 744 településből 714 a futballhoz kötődő fejlesztéshez kért segítséget, az igénylések többsége pedig Pest, Fejér és Zala megyéből érkezett. A 2012–2013-as idényre 102,4 milliárdos az igény, és ebből eddig 26 milliárdot hagytak jóvá – ismertette.

Európában egyedülálló program

Fazekas Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezető-helyettese közölte, hogy a sportoló emberek 75 százaléka a TAO-ban érintett öt látványcsapatsportágban tevékenykedik, és a vállalkozói szektor jelenleg tíz százalékot fedez a sportfinanszírozásból.

Remetei Filep Zsuzsanna, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásokat vizsgáló irodájának főosztályvezető-helyettese emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság által tavaly novemberben jóváhagyott TAO program – amelyhez Európában nincs hasonló – működése 2017 júliusáig biztosítva van.

Farkas Péter, a Magyar Sporttudományi Társaság EU-szakbizottságának elnöke hozzátette: a 10–249 fős kis- és középvállalkozások közül ötszázat kérdeztek meg a sportfinanszírozásról. Kiderült, hogy 32 százalékuk vesz részt a TAO programban, és minden második a labdarúgást támogatja. A kézilabda részesedése 24, a kosárlabdáé 10, a vízilabdáé pedig 7 százalékra tehető. A TAO mellett egyébként a cégek 9 százaléka más módon is támogatja a sportot – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.