Akárhogy is van, de a magyarokat mindig összehozza a sikerélmény. Pekingben megtanultuk, hogy az ezüst- vagy bronzérmeknek ugyanúgy kell örülnünk, mint akármelyik aranynak például a tizenegy barcelonai közül. De London végre megint a régi volt! Igazi példaképek nyertek olimpiát, Szilágyi Árontól Gyurta Dánielen át Kozák Danutáig eléggé sokan. A TF (magukat hívják így, magasról leérdekelve az idén 87 éves, ódon intézmény aktuális nevét) olyan sorozatot szervez az ősz kezdete óta, amely pont azt a nemzeti büszkeséget mozgatja meg mindenkiben, amire nagyon is szükség van. Nem azt a melldöngetős fajtát, hanem egy igazi 21. századit. A napokban a paralimpikonokat látta vendégül a TF olimpiai esték programfolyam, kevéssel a kajakos fiúk estje után, most viszont a csúcsok csúcsa, a 200 méteres férfi mellúszás 2012-es aranyérmese, Gyurta Dániel csöppent bele egy igazi audiovizuális show-ba.
Már jóval az esti hetes kezdés előtt megtelt a TF „színházterme”, ahol Gyurta felnőtt világsikerei mentek a mozivásznon, a termet a levegőtlenségig megtöltő fiatalokat – na, erről mindjárt még egy keveset – pedig teljesen felhevítette Szántó Dávid vagy Deák Horváth Péter túlfűtött ordítása a mellúszó minden egyes záró 25 méterén. 2009, Róma. 2010, Budapest. 2011, Kitadzsima és Sanghaj. 2012, London – Jamieson, Kitadzsima, Tateisi. És mindannyiszor arany, arany és arany. Amíg ment a vetítés, Gyurta egy-két tévéstábbal bíbelődött, de még a kameralámpát is átszúrta a tekintetével
18.59-kor aztán iszonyatos őrjöngés közepette kiült a rajongótábor elé három edzőjével – Széles Sándorral (SZS – lásd keretes írás), Kovácsházi Ferenccel (KF) és Virth Balázzsal (VB), valamint a mentális felkészítést végző Lénárth Ágotával (LÁ). Mielőtt szót kapott volna Gyurta, egyéb örömittas köszöntők jöttek sorban, így a legtöbb Gyurta-fan egymás tekintetét méricskélte. Szinte olyan volt az egész, mint egy „Pál Feri”, ahová mindenki ugyanazért a kettőért menne: Pál Feriért és párt keresni Persze nem volt igaz ez a legkisebbekre, akik a késői időpont ellenére sem kevesen voltak. És ez – lecke ide vagy oda – nagyon jó! Egy igazi példaképpel találkoztak testközelből, és az egyik leginkább kikerülni való kérdést is egy pöttöm srác tette fel Daninak: „Hány olimpiai aranyérmet akarsz még nyerni?” Figyelem: ha valaki sikeres riportert keres, nézzen körül a TF olimpiai estéken, Gyurta ugyanis olyan zavarba került, hogy kertelni sem jutott eszébe, és kimondta, hogy kettőt. Ebből bárki kitalálhatja, hogy ez mit jelent – feltéve, hogy nem győz Rióban 100-on is
Gyurta Dániel pályafutását – mint a Mohács utáni Magyarországot – három részre „szokás” osztani. Először a 15 éves kora (vagyis a váratlan athéni ezüst) előtti időszakról kapott kérdést. A Jövő SC sztárja, mert ha valakire, rá bátran használjuk ezt a szót, Rózsa Norbert és Güttler Károly szöuli úszása hatására határozta el, hogy a legnagyobb lesz. „Én is azt az érzést akartam, mint ők, hogy a kommentátor nekem üvöltse, hogy olimpiai bajnok vagyok. Mindig ez hajtott engem előre. Aztán Athénban 23. voltam a világranglistán, és eldöntöttük edzőmmel, Széles Sándorral, hogy megcélozzuk a döntőt. Egyébként a mai napig ők az edzőim, Széles Sándor mellett Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs, meg lehet engem találni minden nap a Komjádiban 6 és 9, illetve délután fél 5 és 7 között a hetes pályán” – indult meg a szó a bajnokból. Bevallom, néhány évvel idősebb lévén Gyurta Daninál én is kicsit furcsállva néztem a 2004-es Gyurtát a döntő rajtkövén, hogy mit akar itt a világ két legjobbja, Kitadzsima és a világcsúcstartó Brendan Hansen között. Aztán megmutatta. Ha hinni lehet az olimpia után készített angol nyelvű kisfilmnek, Gyurtánál fiatalabb érmes úszó 1932 óta nem volt ötkarikás játékokon.
Igen, jött a hullámvölgy, de az edzők egyértelművé tették, hogy nem ama dolgok miatt, amint sokan gondolták – és itt talán szándékosan nem nevezték meg a Barátök közt-szereplést.
Lapozzon tovább!
---- Lapozok! ----
A mellúszó testalkata a következő években teljesen megváltozott, a súlypontja átkerült egészen máshová, a változás pedig olyan mérvű volt, hogy ez komoly feladat elé állította Széleséket, akik hiába gyártogatták az úszó-oktatófilmeket a nyolcvanas évektől kezdődően Mozart- és Shadows-alapra.
És hogy mitől volt igazán 21. századi az este? Gyurta elgondolkodtató szavai közé több bejátszást is feltálaltak a teremben – úszóstilisztikáról, edzéskörülményekről, és a Gyurtát felfedező Széchy Tamás szavait is bejátszották a TF-en. És nem maradt el a játék sem, Tóth Ákos nyugalmazott úszótudor olyan kérdésekkel fárasztotta a nagyérdeműt, hogy ki a kakukktojás a négy alább felsorolt úszó közül, vagy – Gyurta szavaival élve – ki volt 50 mellen az ötödik Krisztus előtt 776-ban. Gyurta szerencsére magánál tartotta aztán a szót, így elmondhatta, mekkora érzés a dobogó tetején egy japán és egy brit zászlót látni a magyar alatt, tudva, hogy melyik nemzet mögött milyen körülmények állnak. „Ezek szokták meglendíteni a pályafutásomat, most még inkább meglendült.”
Valamiben azért mégis más volt ez a londoni 200 méter, mint a korábbiak. Azért az tudva lévő, hogy Gyurta a látszat ellenére nem „nagy hajrás”, hanem ő az az úszó, aki a legpontosabban tudja kiválasztani azt az átlagtempót, amit végig bír. No, ez az, amit nem így csinált Londonban. „Ez egy olimpiai döntő volt, úgy mentem ki, hogy nyerni akarok, nem akartam kockáztatni, nem akartam semmit a végére hagyni, a japánok ott voltak a szélén, a britek pedig hazai pályán. A harmadik ötvenen tudtam, hogy el kell menni. Tudtam, hogy Tateisi nagyon fog jönni. Váratlant húztam, és a felkészültségemből tudtam, hogy ha meglépek a harmadik ötvenen, akkor végig bírni fogom. Persze Jamieson nagyon jött a végén. Hogy ezt tudtam, a három edzőnek köszönhetem és Lénárth Ágotának, akinek köszönhetően volt vagy ezer forgatókönyv a fejemben, ebből tudtam kiválasztani, hogy melyikkel tudok nyerni azon a napon. Mert nem, nem a pillanatnyi forma dönt, hanem a felkészültség. És hát ez volt hangulatban a legnagyobb versenyem eddig” – foglalta össze újra a döntőt.
Az este 14. kérdését szintén egy kölyök tette föl („Csalódott lettél volna, ha nem nyersz?”), és bár a hallgatóság rendesen kiröhögte, Gyurta villámgyorsan körültekintett, mindenki iszonyúan csöndben maradt, a bajnok pedig ezt mondta a tőle megszokott természetességgel: „Nem, négy év múlva is van olimpia. Ezzel az idővel és teljesítménnyel ha második lettem volna, elismerésemet fejeztem volna ki annak, aki nyer.”
Gyurta Dániel körül a pihenés hetei után sem langyos a levegő. Napok óta azt találgatja a sportvilág, marad-e a Jövő SC-nél szintén olimpikon öccsével, Gegével együtt – aki most is elkísérte –, vagy más klub hívásának, esetleg a külföldnek enged. De ez az este most kifejezetten nem erről szól. Az olimpiai bajnoknak jár, hogy egy percre, egy estére, néhány hétre megálljunk, és vastapssal ünnepeljük.
