A magyar kosárlabda közelmúltban elhunyt alakjaira – a világhírű játékvezetőre, Kassai Ervinre, a volt válogatott kiválóságra, majd szakosztályvezetőre, Gyurasits Istvánra, valamint a fiatalon távozott tehetségre, Morgen Ferdinándra – emlékezve gyászszünettel, szomorú hangulatban kezdődött a Szolnok Olaj-Buducsnoszt Podgorica férfi kosárlabda-mérkőzés az Adria-liga 4. fordulójában. S hasonlóan folytatódott, már a pályán történtek miatt. A korábbi meccseken egyaránt egy győzelmet és két vereséget összeszedett felek között messze nem kiegyensúlyozott küzdelem folyt. A mieink érdeklődve nézték a montenegrói kosarakat, 1-10-nél logikusan jött az időkérés, minden foganat nélkül, az első tíz perc húsz (!) pontos podgoricai vezetéssel zárult (6-26).
Pór Péter, a hazaiak szakvezetője még az Adria-liga rajtja előtt érdeklődésünkre elmondta, első magyar csapatként azért vágott neki a Szolnok ennek a kőkemény sorozatnak – kihagyva az NB I alapszakaszát -, hogy az erős délszláv gárdákkal csatázva továbbfejlődjön. Az első három meccsen nem láttunk szélsőséges különbséget a riválisok javára, a szlovéniai Novo Mestóban ki lehet kapni 15 ponttal, a patinás horvát Cibona Zagreb szolnoki 75-71-es felülmúlását bravúrnak mondhattuk, a bosnyák Siroki Brijeg elleni, kétszeri hosszabbítás utáni 103-102-es vereséget pedig balszerencsének. Ezért (is) hatott hideg zuhanyként ez az iszonyatos első negyed.
Az eredményen túl mindent elmond a mieinkről, hogy közülük tizenkét percig csak Báder dobott pontot, szám szerint nyolcat. Így a továbbiakban hiába zajlott egyenlő erők csatája, ez csak a hatalmas különbség állandósulásához vezetett. Meg kell jegyezni, hogy a szerb játékvezetői hármas is egykori nemzettársait támogatta, de ehhez vélhetőleg hozzá kell szokni az Adria-ligában. A félidőben 42-23-as, a a 3. játékrész után 57-38-as vendégvezetést rögzíthettünk, a végén pedig a húszas különbségen bőven túllendülve 75-50-es diadalt.
A lefújás után mindkét tréner, Pór Péter, illetve Dejan Radonjics a Buducsnoszt védekezését emelte ki, mint kulcsmomentumot, a montenegrói mester emellett dicsérte a szolnoki drukkerek kitartását, magyar kollégája pedig úgy vélte, kellenek az ilyen hőfokú találkozók az Olaj továbbfejlődéséhez. „Kapunk még ki idegenben, kapunk még ki itthon, de minél több ilyen derbi, annál jobbak leszünk mi is.” Báder Márton csapatkapitány némileg ellent mondott edzőjének: „Én nem akarok hazai pályán többször kikapni, főleg így... Volt egy sz.r napunk, főképp a támadásaink nem jöttek be, s a sorozatban az eddigi legkeményebb ellenféllel találkoztunk.”
Lehet, hogy a Szolnok kinőtte a magyar bajnokságot, de ennek a meccsnek az alapján még van hová fejlődnie.
Férfi Adria Liga, 4. forduló:
Szolnoki Olaj-Podgorica (montenegrói) 50-75 (6-26, 17-16, 15-15, 12-18)
a magyar csapat legjobb pontszerzői: Báder 14, Simon 10, Kalve 9